
Egyre népszerűbb a Solidaris Egyesület gyermektábora. Archív
Fotó: Rab Zoltán
Gyerekeknek szervez tábort a Solidaris Egyesület Maros megyében, Bedében. Az idei együttlétek fő témája a félelem leküzdése, a bátorság. A tábor ideje alatt sor kerül éneklésre, csoportos beszélgetésekre, szabadidős játékokra, kulturális programokra, bemutató műhelyekre, kirándulásokra, és természetesen az esti tábortűz sem marad el.
2022. július 06., 21:262022. július 06., 21:26
Két tábort szervez idén a Solidaris Egyesület, az elsőre, amelyre július18–23. között kerül sor, máris lehet iratkozni. A másodikat augusztus 15–20. között szervezik. Sajó Norbert, a Solidaris Egyesület elnöke a Székelyhonnak elmondta, a nagy érdeklődésre való tekintettel tavaly is kettőt szerveztek, és az idén is így lesz, a 7 és 14 év közötti gyerekek együtt táboroznak egy hétig.
Az ingyenes gyerektáborként hirdetett kirándulást nyolc évvel ezelőtt azzal a céllal indították a kezdeményezők, hogy azoknak a gyerekeknek is legyen szép, nyári élményük, akik lehetőség hiányában sehová nem mehettek a vakációban. Az anyagi keretet támogatók jóvoltából hozták létre, illetve az ingyenesen táborozó gyerekek számára most is adományokból teremtik elő. Időközben akkora lett az érdeklődés az olyan családok részéről is, akik ki tudták fizetni a költségeket, hogy a szervezők számukra is lehetővé tették a táborozást.
– magyarázta Sajó Norbert.
Az idei, a 9. tábor helyszíne is a Solidaris Egyesület saját, Bedében megvásárolt telke, amelyen rendbe tették a régi csűrt, illetve a lakóházat, lugast építettek, sportpályát alakítottak ki, mosdókkal, illemhelyekkel látták el.
A gyerekekkel az egyesület munkatársai és önkéntesei foglalkoznak, lesz közöttük zenész, gyógypedagógus, szociális munkás, tanár, tanító, egészségügyi asszisztens.
Ezekről fognak beszélgetni szakember segítségével, akinek kérdést tehetnek fel, vagy elmondhatják mindazt, ami őket foglalkoztatja.
Az egészséges táplálkozás a másik téma, amivel összefügg a tudatos vásárlás, vagy a környezetvédelem is. Lesznek kézműves tevékenységek, zene és énektanulás, tánc, játék, sportolási lehetőség. Az első táborra a jelentkezési határidő július 14., csütörtök. A helyek száma korlátozott. A táborozók szüleinek a tábor előtt szülői értekezletet tartanak a szervezők. Részleteket és bővebb információt a 0741-555 555-ös telefonszámon lehet igényelni.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
szóljon hozzá!