
A falubeliek gyors reagálása és segítsége következtében sikerült megakadályozni, hogy az ingatlanban található üzlet, valamint a szomszédok épületei is kigyúljanak. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A helyiek gyors reagálásának és együttműködésének köszönhetően sikerült megmenteni a Bölön központjában lángba borult családi ház földszintjét és a vele összekötött boltot a múlt héten. A tetőzet kapott lángra az oltásban legalább száz falubeli vett részt, a károk helyreállításában a község fiataljai segédkeznek.
2024. január 29., 19:392024. január 29., 19:39
A Sikó házaspár január 23-án délután 5 óra környékén tért haza a családi házba, ekkor vették észre, hogy a tetőtér lángra kapott. „Akkor értünk haza, a férjem ment fel az emeletre, és észlelte füstöt” – emlékezett vissza Sikó Enikő az incidens napjára.
„A helyzet súlyosságához mérten szerencsésen alakult az oltás, mert rá tudtunk csatlakozni a tömlőkkel a vízcsapra, így helyi erőből hatékonyan meg tudtuk fékezni a lángokat” – mondta el Kátai Sándor.
Az önkéntes tűzoltók két oldalról locsolták a tetőt, ami nem volt egyszerű feladat, mivel meglehetősen magasan tornyosult a földszinten berendezett kisbolt felett.
„Hálásak vagyunk mindenkinek, aki segített, nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a közösség összefog, és segít annak, aki bajba jut” – hangsúlyozta a feleség. Elmondása szerint
Meggyőződése, hogy ha nem lett volna ennyi segítő kéz, sokkal nagyobb baj is bekövetkezhetett volna, hiszen többek között a boltot is sikerült megmenteni, ami a család megélhetését biztosítja.
Négy tűzoltóautó érkezett körülbelül egy órával a riasztás után Sepsiszentgyörgyről és Barcaföldvárról, de mire odaértek, a lángok terjedést már megfékezték a falusiak, így már csak a terület biztosítása maradt csak hátra.
A tulajdonosok szerint ez volt a legfontosabb lépés, a felkért munkások pedig rendkívül gyorsan reagáltak, más megbízásaikat félretéve dolgoztak a ház tetőzetén.
Az alpolgármester elmondta, legutóbb a tavaly télen történt hasonló eset, amikor egy idős hölgy háza gyulladt ki egy baleset folytán. Kiemelte: akkor késő este kapott lángba az épület, ezért nehezebb volt az oltás és nagyobb károk keletkeztek, de az idei tűzvészt sem vették félvállról a falubeliek, akik a lehető leghatékonyabban igyekeztek menteni a menthetőt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
szóljon hozzá!