Hirdetés
Hirdetés

A demenciával élők személyiségváltozását kell megérteniük a hozzátartozóknak

Ne a demencián legyen a hangsúly, hanem inkább a személyközpontú gondozáson. Képünk illusztráció •  Fotó: Pixabay

Ne a demencián legyen a hangsúly, hanem inkább a személyközpontú gondozáson. Képünk illusztráció

Fotó: Pixabay

Folytatódott a Gyulafehérvári Caritas idősprogramjának Alzheimer Café nevű, demenciáról szóló rendezvénysorozata, amelynek során szakértői előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a betegséggel kapcsolatban, majd egy közös beszélgetésen kérdéseket is tehettek fel a téma kapcsán. 

Székelyhon

2020. november 25., 21:272020. november 25., 21:27

A Gyulafehérvári Caritas rendezvénysorozata azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson a demenciával élőknek és a gondozóknak, családtagoknak. Az egész 2018-ban kezdődött Gyergyószentmiklóson, ahol elindítottak egy havonta megrendezendő Alzheimer Café találkozót, ahol szakértők előadásokat tartottak, és ezt követően közös beszélgetéseket folytattak a felmerült témákkal kapcsolatban a demencia kérdésében. Mivel az igény nem csak Gyergyószentmiklóson és környékén nagy, szeptemberben a Gyulafehérvári Caritas idősprogramjának munkatársai első alkalommal megszervezték az Alzheimer Cafét Marosvásárhelyen is.

Szüksége van a gondozó családoknak a támogatásra

Mivel a koronavírus miatt nem lehet már találkozókat tartani, úgy döntöttek a szervezők, hogy kéthavonta hoznak létre egy online interaktív találkozót, beszélgetést, ahol szintén egy szakértő tart bemutatót, majd egy közös beszélgetés veszi kezdetét. A november 23-án megrendezett beszélgetésen Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, szakmai vezető tartott bemutatót, melynek témái a demencia és annak hatása az érintett személyre, az értékek szerepe a gondozók világában, óaz emlékezet és a viselkedési zavarok, illetve a frissen megjelent Demencia és Család című könyvéről is beszélgettek.

Hirdetés
Idézet
A kutatásom eredményéből is azt látom, hogy szüksége van a gondozó családoknak a támogatásra, segítésükre. Szükség van arra, hogy más fókuszba állítsuk a betegséget. Ne a demencián legyen a hangsúly, hanem inkább a személyközpontú gondozáson. Arra kell fókuszálni, hogy a személy valaki, aki küzd a demenciával

– magyarázta Kiss Gabriella szakértő.

Szerinte ehhez kell a támogató hátteret biztosítaniuk, segítő beszélgetéseket szervezniük a gondozó családtagoknak, hogy segítsék megérteni a betegség lefolyását, és azt is, hogy miért változik meg a személyisége, a viselkedése a demenciával élőknek. „Azt látom, hogy nagyon megváltozik az  értékrend a gondozó családoknak a mindennapjaiban, hiszen veszteségek sorozatát élik meg. A demenciával élőnek lassan megváltozik a személyisége, mintha már nem is az a személy lenne, aki volt. Ezt a személyiség változást kell megértetni a gondozókkal, hogyha ők már képtelenek változtatni egy helyzeten, akkor a saját maguk hozzáállását kell megváltoztatniuk” – tette hozzá a szakember.

Továbbra is igénylik

Kiss Gabriella szerint az a családtag, aki rendszeresen gondozza a demens hozzátartozót, akarata ellenére informális segítővé válik, és képzés nélkül, saját tapasztalatai alapján lesz profi gondozó. E gondozási idő alatt a hozzátartozó lelkileg kifárad, és megviselheti pszichésen a helyzet. A találkozók lényege az, hogy segítsék ezeket a törődő családtagokat, hogy megtanítsák őket arra, hogy mi miért is van, és hogyan is kell kezelni, viszont az is egy nagy cél, hogy lelki erőt adjanak ezeknek az embereknek, pontosabban úgy, hogy egy megértő közösséget teremtenek olyan emberekkel, akikkel hasonló helyzetben vannak, és megértik egymást. „Más megyékben is szerveződik már az Alzheimer Café. Terveztük Brassóban meg Kolozsváron is elindítani. Van rá igény, meg is van a szervező csapat, már csak az online rendszerhez kell felzárkózni és biztatni a gondozó családtagokat, hogy ők is kapcsolódjanak ehhez az új rendszerhez” – tette hozzá a mentálhigiénés szakember.

Debreczeni Boglárka

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
2026. augusztus 13., csütörtök

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 5,5 százalékról 6,1 százalékra emelte az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig a korábbi 2,9 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval számol – közölte csütörtökön Mugur Isărescu.

6,1 százalékos inflációval számol év végén a jegybank
Hirdetés