
Fotó: Pinti Attila
Mivel október végére szeretnék befejezni a csíkszeredai vasúti felüljáró újjáépítését, és megnyitni a forgalom előtt, a Hargita utcának a felüljárón túli szakaszát is megfelelő állapotba kell hozni eddig az időpontig. A nyáron elkezdett felújítás jó ütemben halad, minden rendben lesz – tudtuk meg.
2023. szeptember 07., 21:222023. szeptember 07., 21:22
Már több mint 700 méteres szakaszon készült el a Hargita utca nyugati, a vasúti felüljáró és a város kijárata közötti részen húzódó szakaszán az alapozás és az első réteg aszfaltburkolat mind a négy útsávon – tájékoztatott érdeklődésünkre Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere.
Fotó: Pinti Attila
Az elöljáró szerint a munka reményen felüli ütemben halad, jelenleg
Elkezdődött a körforgalom kialakítása is, amely fontos része az utca és a felüljáró közötti csatlakozásnak.
Bors Béla azt mondta, a kivitelező ígérete szerint október végére ez az utcaszakasz teljesen elkészül, így
Fotó: Pinti Attila
Az elkövetkező időszakban a járdaszegélyeket is kialakítják, a jelenleg villanyoszlopokon levő kábelek későbbi földbe helyezése érdekében szükséges védőcsöveket már lefektették a járdák alá, ez folytatódik a városkijárat irányába.
A járdák térköves burkolatot kapnak, így könnyebb lesz beavatkozni, amikor a villamos vezetékeket a földbe kell helyezni – tudtuk meg.
Fotó: Pinti Attila
Mivel nem valószínű, hogy a teljes útszakasz felújítása elkészül idén a városkijáratig – a Hajnal utcánál még egy körforgalmat kell kialakítani – elsősorban a munkálatok költségeinek egy részét fedező európai uniós támogatás felhasználása a cél az év végéig, amikor lejár a határidő. Az alpolgármester szerint
A Hargita utca részben más lesz, mint amit a legelső tervek előírtak: az ott működő cégek tiltakozásának eredményeképpen nem lesznek buszsávok, nem lesz középen oszlopokkal elválasztva az utca, ráadásul kétoldalt a kerékpárút is eltér a megszokottól, a helyszűke miatt a két külső útsávra festik fel ezeket megosztott sávokként, amelyeket úgy az autósok, mint a kerékpárosok használhatnak.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Noha az európai uniós elvárásoktól messze elmarad a hulladék-újrahasznosítás aránya Hargita megyében, a gyergyóremetei hulladéklerakó láthatóan nagyot javított a megye hulladékgazdálkodási adatain. A települések között viszont nagy különbségek vannak.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
1 hozzászólás