
Előadást is szerveztek internet és egyébb függőségek témakörben
Fotó: Sövér Adél
Immár Gyergyócsomafalván is megalakult és működik az Anyák klubja – Gyergyószentmiklós és Ditró után. Május elején gyűltek össze először, összesen 17-en jelentkeztek a Gyergyócsomafalvi Szociális Központ által meghirdetett időpontban.
2017. május 24., 14:572017. május 24., 14:57
Nemcsak kisgyerekes anyák, kismamák érdeklődnek a klub iránt, hanem kamaszkorú, vagy felnőtt gyerekeiket nevelők is. Az sem akadály, ha a délutáni alkalmakra kicsi gyerekeiket is viszik az anyák, sőt. Külön helyiségben játszhatnak, az önkéntesek felvigyázzák őket.
Amint Sövér Adél, a központ irányítója elmondta,
A cél pedig a segítségnyújtás a gyermeknevelés során felmerülő problémák megoldásában illetve azok megelőzésében, az édesanyák közösségének és a szülő-gyermek kapcsolat erősítése által.
A gyerekek játszanak, amíg tart a találkozó
Fotó: Sövér Adél
Az első találkozás alkalmával megfogalmazódott, hogy nyitottak a klub tagjai az előadásokra, így nemrég Kosután Laura gyógypedagógust kérték fel előadást tartani TV, internet és egyéb függőségek témakörben, amely gyermeket, szülőt egyaránt érint.
A családi élet fejlődési szakaszai újabb és újabb nehézségek elé állítják a szülőket, úgynevezett normál kríziseket hozván létre. Ezen krízishelyzetek áthidalására, az édesanyák közösségének, édesanyák és gyermekeik kapcsolatának erősítése céljából is alakult meg a csoport.
Arra is kitért, hogy a programban helyet kapnak a közös foglalkozások anyukáknak, gyerekeknek, mint például: kézműves foglalkozás, játékos, zenés, mozgásos foglalkozások, gyermekneveléssel, egészséggel, egészséges életmóddal kapcsolatos előadások. Az ott szerzett információk valamint az egymással kicserélt tapasztalatoknak köszönhetően a csoport tagjai könnyebben veszik azokat az akadályokat, amelyek a gyermeknevelés során felmerülnek. A tervezett programokon kívül, a közösség igényeit szem előtt tartva más tevékenységek is helyet kaphatnak, mint például ruhabörze, karitatív akciók – tette hozzá.
Szeretnék meghívni a hasonló gyergyói klubokat, hogy átadják tapasztalataikat. Legközelebb június közepén találkoznak, hiszen kicsengetések időszaka következik, és nem szeretnék, hogy kimaradjanak, lemaradjanak a találkozóról az édesanyák. A következő meghívott Antal Aliz lesz.
Április 29-én elhunyt Czegő Zoltán (1938–2026) költő, író, újságíró – közölte a szerző halálhírét a Magyar Írószövetség. A több elismerést kapott szerző számos verseskötete, elbeszélése, novellája, regénye és publicisztikája jelent meg.
Az alkotmánybíróság szerdán közölte, hogy helyt adott a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) beadványának és alkotmányellenesnek nyilvánította a közszolgálati televízió és rádió vezetőtanácsi tagjainak kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat.
Nagy mennyiségű szemetet dobott ki a csíkszeredai Suta-tó mellett, ötvenezer lejes bírságot kapott érte egy helyi cég, amelyet nemrég sikerült azonosítania a Csíkszeredai Helyi Rendőrségnek.
A gyimesbükki Fejér Sándor joggal nevezhette magát a sors kegyeltjének, hiszen a csodával határos módon maradt életben a Bilibók-tetőn, s került messzi földre. Idegenből hazaküldött levelei a szülőföldszeretet szépirodalmi igényű megnyilvánulásai.
Nicușor Dan államelnök szerdán kijelentette, meggyőződése, hogy Románia a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása után is megőrzi Nyugat-barát irányvonalát.
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.
Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.
A felszerelt sótalanító berendezések folyamatosan működnek, hiszen a Kis-Küküllő vize most is több sót tartalmaz, mint kellene. Az Aquaserv igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy fel vannak készülve a Korond-patak esetleges áradására.
A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!