
A Vártemplomban zajlott istentisztelettel a Református Kollégiumban is elindult a tanév. Portaszolgálat nélkül azonban az lép be az iskola Horea utcai épületébe reggelente, aki akar
Fotó: Haáz Vince
Portaszolgálat hiányában senki sem felügyeli, ki lép be a Marosvásárhelyi Református Kollégium Horea utcai épületébe, ahol tíz elemi osztály tanul. A szülők biztonságot követelnek, az önkormányzat azonban a közbeszerzés elhúzódására hivatkozik.
2025. szeptember 10., 15:592025. szeptember 10., 15:59
A Marosvásárhelyi Református Kollégium Horea utcai épületében 2024 óta tanulnak a kollégium, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum elemis diákjai. Tavaly szeptembertől 2025. márciusáig
A szülők szerint ez nagyban hozzájárult a biztonságérzethez, főként a gyerekek érkezésekor és távozásakor. Márciustól azonban – minden magyarázat nélkül – megszűnt a szolgáltatás, így a 2025–2026-os tanév kapusszolgálat nélkül indult.
Tíz elemi osztály tanul az épületben, és jelenleg
A kapunyitogatás és zárás feladata pedig a pedagógusokra hárul, amely megnehezíti a munkájukat, hiszen őket értesítik, ha ki kell nyitni vagy be kell zárni a kaput, a tanórák közben pedig nem a telefonjukra figyelnek a tanítók. A szülők a közoktatási törvényre hivatkozva, amely szerint az iskolák biztonságáért a helyi hatóságok, a rendőrség és a csendőrség is felelős,
A pedagógusokra hárul a kapunyitogatás és zárás feladata, és ez megnehezíti a munkájukat
Fotó: Haáz Vince
Megkeresésünkre Horațiu Lobonț, az önkormányzat iskolákért felelős igazgatóságának vezetője kifejtette, folyamatban van az önkormányzat közterület-rendezési igazgatóságán keresztül egy átfogó közbeszerzési eljárás a városban a biztonsági szolgáltatásokra – nem csak az iskolaépületekre, hanem az összes közigazgatási épületre, ezért nem köthetnek időközben szerződéseket őrző-védő cégekkel. A szülők viszont azt kérik:
Úgy vélik, a bürokrácia nem lehet indok a gyerekek biztonságának mellőzésére – fogalmazták meg a szülők a beadványban.
Lobonț azt nyilatkozta a Székelyhonnak, hogy a város összes iskolája hasonló gonddal küzd, és szerinte a probléma nem is napközben van, mert „nincsenek akkor veszélyben a Horea utcai épületben a gyerekek”, hanem
Tavaly nyitotta meg kapuit a Református Kollégium Horea utcai épülete, ahol idén márciusig volt portaszolgálat
Fotó: Haáz Vince
Azokban az iskolákban, ahol jelenleg van kapusszolgálat, ideiglenes szerződést kötöttek egy őrző-védő céggel, az iskolákért felelős igazgatóság vezetője szerint pedig ezt a Református Kollégium is megteheti. A gond ott kezdődik, hogy
Év közben is lehet kérni költségvetés-kiegészítést, de egyáltalán nem biztos, hogy a város ezt jóváhagyja – ezt már Benedek Zsolt iskolaigazgató magyarázta el. „Az iskola főépületében a minisztérium által jóváhagyott kapusállás van, ő az iskola alkalmazottja, ezért ott megvan oldva a portaszolgálat. Az önkormányzathoz már kétszer is adtunk le kérést – legutóbb augusztusban –, hogy sürgessék meg a helyzetet, és oldják meg a portaszolgálatot a Horea utcai épületnél, hiszen
– fejtette ki Benedek Zsolt.
A többi iskola is, ahol nincs a minisztérium által jóváhagyott portás állás, vagy őrző-védő céggel kötött szerződés, ugyanebben a helyzetben van a városban, vagyis
Benedek Zsolt a Székelyhonnak kifejtette, tárgyalnak még a Bolyai iskola igazgatóságával is, és bár kevés a valószínűsége, de hátha találnak egy közös ideiglenes megoldást a helyzetre.
Lobonț szerint legalább két hónapig tart még a közbeszerzési eljárás, így ők addig nem tudnak ideiglenes portást biztosítani. Úgy fogalmazott, „nem tőle függ az eljárás, türelmesen kell várni, mert dolgoznak az ügyön”.
A vízimentők egymás után találták meg azt a két fiatalt, akik Olimp üdülőhelynél tűntek el a tengerben vasárnap. Mindkettejüket megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült megmenteni az életüket.
Az adócsalás és a szabálytalan kereskedés visszaszorítása érdekében tartott ellenőrzéseket szombaton a Hargita megyei rendőrség. Hat kereskedőnél, három helyszínen szabtak ki bírságot összesen több mint 13 ezer lej értékben.
Életét vesztette egy 55 éves, marosvásárhelyi férfi vasárnap a Fogarasi-havasokban, miután túrázás közben szakadékba zuhant – közölte az Argeș megyei rendőrség.
Jóval alacsonyabb gázolajárakat függesztettek ki az üzemanyagtöltő-állomásoknál vasárnap, miután a kormány beavatkozott: ideiglenesen 20 százalékkal csökkentették a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között.
Lehűl az idő hétfő estétől, kedden pedig sok helyen lehet esőre, viharokra számítani – közölték a meteorológusok.
Két spanyol vadászgép lelőtt egy engedély nélkül a román légtérbe behatoló drónt vasárnapra virradóra Galac megyében – közölte Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
szóljon hozzá!