
Csütörtöktől lehet benyújtani a kéréseket a székelyudvarhelyi bolcsődében. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Csütörtökön kezdődik a beiratkozás a székelyudvarhelyi bölcsődébe, ahol a következő tanévre 49 gyereket tudnak fogadni. A jelentkezési kritériumrendszer szigorúbb a korábbinál, ezzel az utólagos vitákat szeretné elkerülni az intézmény vezetősége, illetve világossá tenni a szülők számára, hogy milyen szempontok alapján fogadják be a gyerekeket.
2017. július 03., 19:502017. július 03., 19:50
Összesen hetven hely van a székelyudvarhelyi városi bölcsődében, és miután a gyerekek közül többen óvodába mentek, 49 hely szabadult fel – tudtuk meg Lukács Kinga igazgatónőtől. Mint elmondta, a szülők már előzetesen érdeklődtek, az intézményvezető telefonja folyamatosan csöngött a napokban, így biztos abban, hogy a felszabadult helyek betelnek. Azoknak a szülőknek, akik bölcsődébe szeretnék íratni gyermeküket, egy kérést kell benyújtaniuk. Az iratcsomókat csütörtöktől, július 6-ától 14-éig veszik át a bölcsőde székhelyén, a Függetlenség sugárút 39. szám alatt, délelőtt kilenc és délután két óra között – olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.
Idén szigorítottak a beiratkozási kritériumrendszeren, ugyanis így túljelentkezés esetén a szülők számára egyértelmű lesz, hogy milyen szempontok alapján választják ki a jelentkezőket a felszabadult helyekre – magyarázta az igazgatónő, hozzátéve, hogy ezáltal elkerülhetők az esetleges viták is.
A beiratkozáskor a kéréshez mellékelni kell a gyerek születési bizonyítványának másolatát, a kiskorú testvér születési bizonyítványának másolatát, a két szülő vagy törvényes gyám személyi igazolványának másolatát, a házassági bizonylatot vagy az élettársi viszonyt igazoló okirat másolatát, esetleg a gyámságot vagy örökbefogadást igazoló bírói végzés másolatát. Ugyanakkor mindkét szülő fizetési igazolását is igénylik hat hónapra visszamenőleg, feltüntetve a bruttó jövedelmet, valamint a munkaszerződés érvényességét, továbbá a gyermeknevelési juttatásra való jogosultságot igazoló határozat másolatát. Az egyedülálló szülőknek a válási és gyermekelhelyezési határozat vagy a halotti bizonyítvány másolatát kell mellékelniük. A szülőktől a polgármesteri hivatal által kibocsátott pénzügyi igazolást is kérnek arra vonatkozóan, hogy folyó év június 30-ával bezárólag nincsenek tartozásaik vagy kifizetetlen pénzbírságaik. Mindemellett orvosi igazolás, oltási napló, valamint járványtani igazolás is szükséges, a gyerek közösségbe kerülése előtt pedig garat- és székletvizsgálatot kell végeztetni.
A polgármesteri hivatal honlapján elérhető kritériumrendszer szerint a szülők akkor kapják a legtöbb pontot, ha mindketten munkahellyel rendelkeznek, de több pontot kapnak akkor is, ha a bölcsőde megkezdése előtt lejár a gyermeknevelési szabadságuk vagy ikreket íratnak be.
Fontos a teljes iratcsomó
A hivatal közleménye szerint a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkező szülők kérelmét nem veszik figyelembe, és az ideiglenes lakcímmel rendelkezőknek is nyilatkozatot kell kitölteniük arról, hogy valóban a megadott címen laknak. Ugyancsak figyelmen kívül hagyják az orvosi igazolással nem rendelkező gyerekek iratcsomóit, valamint a hiányos dossziékat. A beiratkozási formanyomtatványt, valamint a szükséges iratok listáját a bölcsőde székhelyén igényelhetik a szülők. Az iratcsomókat július 17. és 21. között bírálják el, a jóváhagyást kapók névsorát július 25-én függesztik ki. Bővebb információ a 0788–639286-os telefonszámon kérhető, hétköznap reggel nyolc és délután két óra között.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
szóljon hozzá!