
Hiába van megnyert EU-s pályázat, ahhoz az önrészt is biztosítaniuk kell az önkormányzatoknak. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Túlzás nélkül állítható, hogy az önkormányzatok talán legnagyobb gondja előteremteni a különböző pályázatokhoz szükséges önrészeket. Kézdivásárhely esetében például legalább tizenötmillió lejre van szükség.
2023. február 05., 19:072023. február 05., 19:07
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a saját esetükkel mutatta be az önrészek fontosságát. Esetükben a már leszerződött európai uniós pályázatok összértéke 81,9 millió lej.
Kollégáim jelenleg dolgoznak a már futó, illetve aláírt támogatási szerződéssel rendelkező pályázatok esetében az értékek aktualizálásán, hiszen mindenki számára világos, hogy ezek általában havonta változnak, és nem lefelé mennek, hanem felfelé” – hangsúlyozta. Hozzátette:
„Az önkormányzatok jövedelme reális értékben csökken, hiszen, bár a számok nagynak tűnnek, az infláció esetünkben is ugyanaz, mint a családok esetében.
– jegyezte meg.
Kiemelte, hogy a hitelfelvételen kívül körülbelül 1,2 millió lejt a város saját jövedelméből is hozzá kell tegyenek az önrészekhez. „Tavalyelőtt nyitottunk egy 10 millió lejes hitelkeretet, ebből az eddigi pályázatokra 6,3 millió lejt költöttünk el, így még 3,7 millió lejünk megvan” – fűzte hozzá.
Kézdivásárhely egyébként a tervek szerint idén 71 millió lejt költ fejlesztésre és beruházásokra.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A rendőrök őrizetbe vettek három, 18 és 24 év közötti fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy TikTokon terjedő álhír miatt szombaton részt vettek egy bevetésre siető mentőautó megtámadásában a Kolozs megyei Récekeresztúron.
A belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat szerint a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársainak megtámadását az az álhír váltotta ki, amely szerint „egy fekete mentőautó gyerekeket rabol”.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
Az együtt végzett munka örömét, az aratás hagyományát és a kaláka közösségformáló erejét is megtapasztalhatták az érdeklődők szombaton Csíkszentkirályon.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnapi előrejelzése szerint hétfő 10 órától szerda 21 óráig az egész országban kánikulára, rendkívül magas hőmérsékletekre, fokozott hőterhelésre és trópusi éjszakákra van kilátás.
Nyolc centiméterrel nőtt a Duna vízszintje a csernavodai atomerőműnél, ami biztosítja a létesítmény további működését – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Radu Miruță.
Mehringer, Co Lee és a Blahalouisiana Sziget fesztiválos koncertjét is láthatják majd a közmédia nézői az M1-en – közölte a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Elfogadta a felkérést a köztársasági elnöki tisztségre Baka András – közölte a kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Drón hatolt be szombat reggel Románia irányából Bulgária légterébe, majd a bolgár határtól mintegy 100 méterre felrobbant – közölte Rumen Radev miniszterelnök a bolgár biztonsági tanács ülése után.
szóljon hozzá!