
Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Egy nap alatt 8500 bírságot rótt ki a rendőrség és 400 jogosítványt vontak be. Az országos ellenőrzési akció során 800 bűncselekményt észleltek, tájékoztatta közleményben az Agerpres hírügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság.
2017. november 24., 11:532017. november 24., 11:53
A közlemény szerint a csütörtöki ellenőrzések során 10 980 rendőr dolgozott a közbiztonság fenntartásáért. 336 ellenőrző-akció során 2303 eseménybe avatkoztak be, amelyből 1842-t az 112-es egységes sürgősségi hívószámon jelentettek.
Az akció során 789 bűncselekményt állapítottak meg, melyből 150 esetben tetten érték az elkövetőket, továbbá
A kihágások észlelését követően a rendőrök
A közlekedési szabályok elleni vétségek miatt 403 sofőrnek vonták be gépjárművezetői engedélyét és 448 gépjárműnek a forgalmi engedélyét.
A nyugdíjak hibás kiszámítása nem „jelenségszintű” probléma, az embereknek bízniuk kell abban, hogy járandóságukat helyesen állapították meg – jelentette ki a Bihar megyei nyugdíjpénztár igazgatója.
Magyar Péter miniszterelnök és kísérete vatikáni látogatása első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba ment tovább a XIV. Leó pápával való magánaudienciára csütörtökön.
Lezárult a jelentkezés a VIBE Epic Class Battle második kiírására: 11 megye 37 iskolájából 68 osztály, összesen 1727 középiskolás diák vág neki a decemberig tartó kihívássorozatnak.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában – közölte csütörtökön a Hargita megyei csendőrség.
A kormány elindítja az állami vállalatok vezetésére vonatkozó információkat összesítő guvernanta.gov.ro online platformot.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban több állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
szóljon hozzá!