A Vásárhelyi Hírlap elérkezett a 700. példányához. Megvalljuk, mi is véletlenül vettük észre a korunkat – a napi munka, rohangászás mellett ugyan kinek van ideje a fejlécen levő számokat vizslatni? –, s mint derült égből a jótékony villámcsapás ért tegnap a felismerés: immár a hétszázadik lapszámot szerkesztjük. De mert a hétfői nap ugyanolyan bokros teendőkkel terhes, mi több, olykor terhesebb, mint a többi, nem jutott időnk jubilálni. Meg aztán, valljuk meg őszintén: nem is ildomos ünnepelni magunkat. Hiszen a hétszáz, az évben sok lenne, napokban-lapokban gondolkodva viszont épp hogy tinédzserkor
2010. június 07., 14:262010. június 07., 14:26
2010. június 07., 14:322010. június 07., 14:32
Negyedik éve élünk ebben a munkában, amely – mint minden munka – meghozta az elégtételeket, de meg a frusztrációkat is. Nem mindig sikeredett olyanra a lap, amilyenre szerettük volna, vagy ahogyan az olvasóink szerették volna. De egy dolog bizonyos – a négy év, 700 nap alatt sok barátot szereztünk. És ez a fontos. Hogy olvasóink, előfizetőink mellettünk állnak, szívesen barátkoznak velünk, s ez a baráti kör egyre tágul. Nem csak vásárhelyieket tudhatunk híveinknek, hanem nagyon sok vidéki embert, családot. Azokat, akik a Küküllők, a Nyárád, a Maros mentén, a székely-mezőségi falvakban megtalálták maguknak a hűséges barátot, a Hírlapot. S barátaink száma érezhetően és láthatóan növekedett, amikor megjelent a világhálón a Székelyhon.ro, a honlap, amely a mi lapunkat is rendszerességgel viszi el a világ legtávolabbi zugaiba. Divatos szó a visszajelzés. Nos, visszajeleznek nekünk a világ és Erdélyország minden sarkából, s ez mérhetetlen örömmel tölt el. Még olyankor is, amikor valamit kifogásolnak abban, amit készítünk. Mert ebből is látjuk – fontosak vagyunk számukra, szeretnek bennünket. Ha közömbösek volnának irántunk – szóra sem érdemesítenének. A négy év alatt voltak rosszindulatú pletykák is körülöttünk. Volt olyan is, hogy halálhírünket költötték. De mifelénk az a mondás járja, hogy akinek halálhírét költik, hosszú életű lesz. Hát mi ebben hiszünk. Mert a népi bölcsesség már sokmilliószor beigazolódott.
Maradjunk hát abban, hogy jól érezzük magunkat olvasóink társaságában, s úgy látjuk, tapasztaljuk, hogy ez kölcsönös. Ennek tudatában igyekszünk tovább szolgálni a továbbiakban is legjobb barátunkat és társunkat – az OLVASÓT.
A kis Jézus megszületett, örvendjünk! címmel szerveztek hétfőn délután ünnepre hangoló eseményt Nyárádszerdában. A kisdiákok betlehemest adtak elő, majd a közönséggel együtt népi énekeket tanultak és csuhéból angyalt készítettek.
Lakóház kapott lángra vasárnap este a Mezőzáh községhez tartozó Botadűlőn – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Többen megsérültek a járműben, amely vasárnap délután lesodródott a 15-ös országútról, majd felborult Csobotány közelében – közli a Maros megyei tűzoltóság.
A Maros megyei gyermekvédelmi igazgatóság új módszerekkel is próbálja elérni azokat, akik hivatásként vállalnák a nevelő szülői felelősséget: állásbörzén voltak, ahol sikerült is új kollégát találniuk, de még többre van szükség.
Két ember sérült meg szombaton este a Nyárádtő Ákosfalva felőli kijáratánál történt balesetben – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
Ezernyolcszáz szovátai gyermek tanulhat úszni a szombaton átadott tanuszodában, amely nemcsak nagyobb, mint az eddigi hasonló létesítmények, hanem olcsóbb is lesz fenntartani.
Negyven férőhelyes új bölcsődét avattak fel szombaton Gyulakután. A már jól ismert zsiráffej kandikált ki itt is az épületből, amelynek falára a 46. szám került fel, ugyanis országszerte ez a negyvenhatodik felavatott bölcsőde.
Egy közösségi oldalon tette közzé hozzászólásait a szászrégeni férfi, aki egy horogkeresztet ábrázoló fotót, valamint erőszakos jellegű üzenetet is csatolt. A rendőrség hivatalból indított eljárást ellene.
Utaskísérőket alkalmaznak a marosvásárhelyi reptérre, közzétették az időpontot és a nem mindennapi követelményeket.
Újra megcsodálhatók a Milvus Csoport idei fotópályázatára beérkezett legszebb alkotások a Marosvásárhelyi Állatkertben.
szóljon hozzá!