5 kilométer, 4 óra, 3 tonna szemét

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Tiszta vizet az egészséges világért – ezzel a jelmondattal szerveztek szemétgyűjtési akciót Sepsiszentgyörgyön a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) és a sepsiszentgyörgyi BBTE környezetvédelmi szakának gyakornokai. Az eredmény megdöbbentő volt.

Bús Ildikó

2010. március 25., 12:412010. március 25., 12:41

2010. április 07., 19:232010. április 07., 19:23

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

Hetvenöt önkéntes gyűlt össze szerdán reggel a szemétgyűjtési akción, amelyet a Víz Világnapja alkalmából szerveztek, hogy Sepsiszentgyörgy brassói kijáratától megtisztítsák az Olt partját.
A Kilyén településig haladó csapat reggel kilenckor találkozott a Kovászna Megyei Vízügyi Hivatal székhelye előtt, ahol Kovács Ödön igazgató tartott rövid ismertetőt. Mihály Levente a megyei vízügyi hivatal sajtószóvivője elmondta: „A szennyeződés megelőzése az egyik legegyszerűbb módja, amivel közösen hozzátudunk járulni a folyóvizek tisztán tartásához.”

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A bemutatót és megbeszélést követően a hivatal munkatársai, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) önkéntesei, és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem, valamint a Mihai Viteazul Elméleti Líceum kisdiákjai útjukra indultak. Ajgel Ágnes a Hárit kommunikációs alelnöke elmondta, segítséget is kaptak, hiszen a szállítóautót a vízügy, a zsákokat a Tega Rt., a kesztyűket pedig a HÁRIT adta a csapatoknak. Az 5 kilométeres Olt szakaszon összesen három tonna szemetet sikerült összegyűjteni, többnyire háztartási hulladékról van szó, amit egyrészt a lakosság hord ki a folyóhoz, másrészt a víz áradása vet partra – mondta a szóvivő.

•  Fotó: Both Ildikó Galéria

Fotó: Both Ildikó

A vízügy minden évben megszervezi a takarítást, a HÁRIT fiataljai idén először kapcsolódtak be a szervezésbe. A megmozdulással a lakosság figyelmét szerették volna felhívni a vizek tisztán tartásának fontosságára, valamint arra, hogy tenni kell és felelősséget érezni környezetünk tisztasága iránt.

Az akció végén Kerestély Csaba, HÁRIT alelnök kifejtette, fontos, hogy bekapcsolódjanak ezekbe a rendezvényekbe, mert ezáltal környezettudatos viselkedésre ösztönözhetik a fiatalokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 09., vasárnap

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén

A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.

Gelencei győzelem a Székelyföldi Kolbászparádén
Hirdetés
2025. november 08., szombat

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban

A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.

Részleteket tudtunk meg a mikóújfalusi gyilkossággal kapcsolatban
2025. november 08., szombat

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire

A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.

Az ablakon át próbált menekülni az országosan körözött férfi, de nem jutott messzire
2025. november 07., péntek

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán

A térség legjobb ízeit egybegyűjtő Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadását tartják szombaton 10 órától a zabolai Mikes-birtokon. A kolbász története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ám most újabb mérföldkőhöz érkezik.

Huszadjára parádéznak a kolbásztöltők: tizenhét csapat méri össze ízeit Zabolán
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították

Réty község egyik falujában, Bitán bukkant fel a sertéspestisvírus egy gazdaságban. A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság gyorsan megtette a szükséges óvintézkedéseket.

Sertéspestisgócpont Kovászna megyében is – az állatokat elpusztították
2025. november 06., csütörtök

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben

Folytatólagosan elkövetett adócsalás gyanúja miatt indult eljárás három sepsiszentgyörgyi ember ellen. A fő gyanúsított nemcsak az államot károsíthatta meg több százezer lejjel, hanem magánszemélyeket is, feltehetően autó-kilométerórák manipulálásával.

Adócsalás és kilométeróra-manipuláció a vád egy sepsiszentgyörgyi autókereskedővel szemben
2025. november 06., csütörtök

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése

Ismét leáll a kovásznai wellnessközpontnál a munka, miután az Országos Beruházási Társaság (CNI) nem tudja biztosítani az ehhez szükséges pénzt a kivitelezőnek, ráadásul jelentős tartozást is felhalmozott felé.

A CNI tartozásai miatt ismét áll a kovásznai wellnessközpont építése
Hirdetés
2025. november 05., szerda

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt

Szülőket, iskolásokat és pedagógusokat szólít meg a Háromszék Területi RMDSZ a Kapcsolj ki! mozgalom keretében elindult Analóg november kezdeményezéssel, arra bíztatva őket, hogy az okostelefon-használat helyett közösségben töltsenek időt.

Analóg november – új mozgalom, amely honorálja a novemberi képernyőmentes időt
2025. november 03., hétfő

Magyar Nobel-díjasokról szóló ismeretterjesztő est Sepsiszentgyörgyön

A magyar tudomány napja alkalmából előadáson ismertetik meg a magyar Nobel-díjas tudósok életét és munkásságát november 5-én, szerdán, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Magyar Nobel-díjasokról szóló ismeretterjesztő est Sepsiszentgyörgyön
2025. november 02., vasárnap

Kóbor kutya támadt nőre, gyerekre és idős férfira Sepsiszentgyörgy főterén

Kóbor kutya harapott meg több embert is szombaton az egyik sepsiszentgyörgyi kávézó teraszán. Az illetékes intézmények mindenszentek miatt nem tudtak közbelépni, ezért a kávézó alkalmazottai próbálták az ebet távol tartani a vendégektől.

Kóbor kutya támadt nőre, gyerekre és idős férfira Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés