
Fotó: Kiss Gábor
350 éve Vámosgálfalván alakult meg Erdélyben az első presbitérium. Az Erdélyi Református Egyházkerület Presbiteri Szövetsége az évforduló alkalmából a Dicsőszentmárton melletti településen kétnapos ünnepi konferenciát szervezett a hétvégén, amelyen az előadások mellett presbiter által írt verseskötetet, valamint Visky Sándor Béla teológiai tanár presbitereknek írt, mai kérdéseket körüljáró könyvét is bemutatták. A hálaadó istentiszteleten Kató Béla püspök szolgált, az alkalom után leleplezték a templom kertjében az évfordulónak emléket állító kopjafát is.
2018. április 23., 17:052018. április 23., 17:05
2018. április 23., 17:062018. április 23., 17:06
A találkozón többek között elhangzott: a presbitérium nem újkori találmány, bibliai gyökerei vannak. Az ősegyház korában a gyülekezetalapító apostolok is mindig megtalálták a megfelelő vezetőt a gyülekezetek élére, illetve azokat a társakat, akik presbiterként segítették az ő munkáját. Csak miután az egyház betagozódott az egyszemélyi vezetésű Római Birodalomba, akkor alakult ki az egyházon belül is az egyszemélyi vezetés, aminek aztán a következő bő ezer évben minden negatív következménye érvényesült.
E felismerés egyértelműen előremutatónak bizonyult a következő századokban. Az 1562–63-as tarcal-tordai zsinat a presbiterek feladatává teszi az eklézsia igazgatását és a fenyítést. Több kísérlet után az első, világiakat is magában foglaló gyülekezeti presbitériumot 1617-ben Pápán Kanizsai Pálfi János lelkipásztor szénior alakította. A presbitérium részére Kanizsai Pálfi János szabályzatot készített, amely az egyházi életre, a házasságkötési eljárásra, az istentisztelet rendjére, a sákramentumok kiszolgáltatásának rendjére és a temetések rendjére adott eligazítást.
Fotó: Kiss Gábor
ahol Vajdaszentiváni János lelkész, a küküllői egyházmegye esperese beállította azt. Példáját követve aztán rendre alakultak meg a presbitériumok Erdély-szerte. Az üldöztetések idején – főként az ellenreformáció, de a kommunizmus évtizedeiben is –, amikor lelkipásztorok nélkül maradtak a gyülekezetek, a presbiterek vitték a vállukon az egyházat: ők álltak ki felolvasni a prédikációkat, és intézték a közösség ügyes-bajos dolgait.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!