Hirdetés

Új ajánlat az oktatásban dolgozóknak: bruttóban mondják, mert úgy jobban hangzik?

Bruttó ezer lejjel növelik június elsejétől a pedagógusok bérét „az új bértábla szerinti fizetésemelés előlegeként”, az erről szóló sürgősségi rendeletet már a csütörtöki ülésen elfogadják – közölte szerdán a kormány sajtóirodája.

Hirdetés

Nagyméretű turisztikai térképekkel segítik a Kézdivásárhelyre látogatókat

Kézdivásárhely központjában és parkjaiban a napokban nagyméretű turisztikai térképeket helyeztek el, amelyek a tájékozódás segítése mellett sok hasznos információval is ellátják a turistákat.

Nagyméretű turisztikai térképekkel segítik a Kézdivásárhelyre látogatókat
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Gyermeknap Háromszéken és a Barcaságban

Kovászna megyében egyes helyeken már kedden elrajtoltak a gyermeknapi programok, és egész héten tartanak, máshol csütörtökre sűrítették be azokat. A változatos, gazdag tartalom azonban mindenhol jellemző.

Gyermeknap Háromszéken és a Barcaságban
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Postaként is működtették a vegyesüzletet, ahol hitelért is lehetett „vásárolni”

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a rendőrséggel karöltve ellenőrzött egy bölönpataki, kereskedelmi rendeltetése mellett postai funkcióval is „felruházott” egységet, ahol a hitelre adott élelmiszer és ital árát a nyugdíjakból és a szociális segélyekből vonták le a működtetők.

Postaként is működtették a vegyesüzletet, ahol hitelért is lehetett „vásárolni”
2023. május 31., szerda

Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozója lesz Kézdiszentléleken

Több mint ezerkétszáz fiatal néptáncosra számítanak a tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján szombaton, a Kézdiszentlélek fölötti hegyen.

Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozója lesz Kézdiszentléleken
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Még lehet nevezni a nemzetközi párlat- és pálinkaversenyre

Még várják a jelentkezőket az Ákovita Nemzetközi Párlat- és Pálinkaversenyre, amelyet harmadik alkalommal rendeznek meg Csíkszeredában.

Még lehet nevezni a nemzetközi párlat- és pálinkaversenyre
2023. május 31., szerda

Így tiltakoznak: négy órával halasztotta el a munkába állást a reggeli váltás a börtönökben

Az ország több börtönében is tiltakozó akciókba kezdtek szerdán a börtönőrök szakszervezeteinek tagjai, a reggel érkező váltás nem állt munkába, nem váltotta fel az éjszakai váltásban dolgozó és már 12 órája szolgálatban levő személyzetet.

Így tiltakoznak: négy órával halasztotta el a munkába állást a reggeli váltás a börtönökben
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Folytatódik a sztrájk – fizetésemelést akarnak a tanárok, nem pluszjuttatásokat

Folytatódik a tanügyi sztrájk – közölte szerda délelőtt a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség.

Folytatódik a sztrájk – fizetésemelést akarnak a tanárok, nem pluszjuttatásokat
2023. május 31., szerda

Eltávolították az egyik csíkszeredai kazánház két kéményét

Látványos munka zajlott szerdán délelőtt a csíkszeredai, Szív utcai kazánháznál, ugyanis ipari emelődaru segítségével emelték le annak két kéményét az épület parkoló felőli oldalán.

Eltávolították az egyik csíkszeredai kazánház két kéményét
2023. május 31., szerda

Ballagás a tervek szerint, és az érettségire is beiratkoztak a Bolyaiban

A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumban és az általa bekebelezett II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnáziumban az eredeti terveknek megfelelően június 2-án, pénteken lesz a ballagás. Minden végzős diák már beiratkozott az érettségire.

Ballagás a tervek szerint, és az érettségire is beiratkoztak a Bolyaiban
2023. május 31., szerda

Takarítónőket „kértek kölcsön”, így nem kell online tanuljanak a kisdiákok

Egy napos online oktatás után visszatérhettek a kisdiákok az iskolapadokba abban a marosvásárhelyi iskolában, ahol a takarítók hiányára hivatkozva rendelték el az online oktatást.

Takarítónőket „kértek kölcsön”, így nem kell online tanuljanak a kisdiákok
Hirdetés
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Patakba zuhant egy személy Gyergyószárhegy községben

Patakba zuhant egy személy Gyergyószárhegy községben, a mentés jelenleg is zajlik – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság rövid közleményben.

Patakba zuhant egy személy Gyergyószárhegy községben
Hirdetés
2023. május 31., szerda

SepsiBook: a könyves találkozások ünnepe

Az írott kultúra és a könyves találkozások ünnepévé vált a SepsiBook, amelyet idén második alkalommal szerveztek meg május utolsó hétvégéjén, a Sepsi Arénában. A könyvvásáron 31 hazai és magyarországi kiadó kínálta a köteteket, a kulturális programok három helyszínen, a Porondon, a Köröndön és a Konferenciateremben zajlottak.

SepsiBook: a könyves találkozások ünnepe
2023. május 31., szerda

Postaként is működtették a vegyesüzletet, ahol hitelre is lehetett „vásárolni”

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal a rendőrséggel karöltve ellenőrzött egy bölönpataki, kereskedelmi rendeltetése mellett postai funkcióval is „felruházott” egységet.

Postaként is működtették a vegyesüzletet, ahol hitelre is lehetett „vásárolni”
2023. május 31., szerda

Továbbra sem rózsás a csíkszeredai strandok helyzete

Csíkszereda három strandjából mindössze egy működik, ezért arra kérdeztünk rá a városházán, hogy milyen terveik vannak a Szeredai-fürdővel és a Jégpálya lakótelepi (volt IPIC) stranddal.

Továbbra sem rózsás a csíkszeredai strandok helyzete
Hirdetés
2023. május 31., szerda

Térrendezés és részleges forgalomkorlátozás Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor utcai tömbházak között térrendezés és parkolók kialakítása van folyamatban. Emellett hozzáláttak a Bem József utcai körforgalom részleges forgalomkorlátozással járó felújításához is.

Térrendezés és részleges forgalomkorlátozás Kézdivásárhelyen
2023. május 30., kedd

Sztrájk és tüntetés, de miért éppen most?

„Olyan időszakot választottak, amikor sem a kormány, sem a társadalom nem engedheti meg magának, hogy ne figyeljen rájuk” – értékelt a tanügyi sztrájkkal kapcsolatban Kovászna megye prefektusa, hozzátéve, hogy akár meg is lehetett volna ezt előzni.

Sztrájk és tüntetés, de miért éppen most?
Hirdetés
2023. május 30., kedd

Traktor ütközött furgonnal, mindkét sofőr megsérült

Kedd délelőtt traktor ütközött kisteherautóval Nagybaconban, a balesetben mindkét sofőr megsérült.

Traktor ütközött furgonnal, mindkét sofőr megsérült
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés