Kedden, miközben Bukarestben több tízezer tanügyi alkalmazott tüntetett béremelésért a kormány- és a Cotroceni-i palota előtt, a várt 400-500 szakszervezeti tagnál legalább háromszázzal többen jelentek meg a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége által szervezett tüntetésen a Kovászna megyei prefektusi hivatal előtt. A megye minden térségéből, Kézdiszékről, Orbaiszékről, a Bodzavidékről, Erdővidékről érkeztek a tiltakozók, akik leghangosabban és egy szólamban a Nu cedăm! (Nem engedünk!) szlogent skand
Ezernél több, oktatásban dolgozó tiltakozó gyűlt össze kedden Marosvásárhelyen a prefektúra előtt a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret felhívására.
Jánó Mihály művészettörténész előadására vár kedden délután Székelyudvarhelyen az Orbán Balázs Akadémia. A téma a Szent László legenda falfestményei a középkori magyar királyság templomaiban.
Elbóbiskoló sofőr okozott közúti balesetet Etéd környékén szombat éjszaka, három sérültet kórházba szállítottak – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Kéttucatnyi szülő tiltakozott kedden délelőtt Marosvásárhelyen az Európa Általános Iskolában, mert nem értenek egyet azzal, hogy gyermekeik át kell térjenek az online oktatásra. Az intézményben kilenc tanítónő nem sztrájkol, a takarítók viszont igen.
Több mint ötven rendőr adott vért kedden Marosvásárhelyen, és vette ki az ezért járó fizetett szabadnapot, így tiltakozva a béregyenlőtlenségek miatt.
Életét vesztette egy férfi, miután felborult traktorjával Kászonaltízen hétfőn délelőtt – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőröket és rendőrségi szerződéses alkalmazottakat tömörítő országos szakszervezeti tömb (SNPPC) június 6-án, 7-én és 8-án utcai tüntetéseket szervez, és azzal fenyeget, hogy a tiltakozó akcióik akár a rendszer megbénításához is vezethetnek.
Noha csak tavaly nyáron kezdődött el a korondi mentőállomás, illetve az orvosi rendelő felújítása, jól haladt a kivitelező, így jó eséllyel már ősszel befejezik a munkát. A modernizálást követően bővülni fog a szakorvosok száma az intézményben.
Ünnepi keretek között gyújtják meg a nemzeti összetartozás tüzét Marosfelfaluban június 3-án. Az eseményre gulyásfőzéssel, koncerttel és táncházzal is várják az érdeklődőket.
A tanügyi szakszervezetek kedden 11 órától tüntetést és tiltakozó felvonulást szerveznek a fővárosban.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Az elmúlt hétvégén szervezték meg a 2023-as RaBit Kolozsvár Kupát, amely az országos felnőtt körverseny része.
Egy ideig csak álom marad a jó út azokon az udvarhelyszéki szakaszokon, ahonnan hónapokkal ezelőtt kivonult az olasz cég. Hargita Megye Tanácsa tisztában van azzal, hogy több érintett szakasz is gyatra állapotban van.
Május 30-án, kedden délelőtt 11 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán Szőcs Botond zongoraművész Ludwig van Beethoven- Piano Concerto no.5, ”Emperor”, op.73 darabját adja elő.
Kézdivásárhely Önkormányzata, a Vigadó Művelődési Ház és a Wegener Pro Sanitate Alapítvány háromnapos gyerkőcfesztivált szervez a Vigadó Művelődési Házban és a W. Wegener parkban 2023. május 30. és június 1. között. A színes programok május 30-án bent, május 31-től pedig kint zajlanak, a foglalkozások és koncertek mellett pedig cicamenhelyet is avatnak.
A beruházások és európai projektek minisztériuma hétfőn átutalta az összegeket az újszülöttcsomag-támogatások kifizetésére.
Pályázati támogatás nélkül nincs módja a csíkmadarasi önkormányzatnak elvégeztetni azt a fúrást, amellyel reményeik szerint felszínre hoznák a föld mélyén található termálvizet. A költségek nagyok, most új lehetőségeket kell keresni.
Már a tetőszerkezetén dolgoznak annak a kézdivásárhelyi bölcsődének, melynek alapkövét bő két hónapja tették le. Emellett az új óvodaépület is befejezés előtt áll és a nyujtódi iskola teljes körű felújításával is jól haladnak.