Hirdetés

Újabb előadások a Waldorf-pedagógiáról Kézdivásárhelyen

Március folyamán ismét a nagyközönség számára nyitott rendezvényekkel jelentkezik a Kézdivásárhelyi Waldorf Egyesület. Kézdivásárhelyre látogat Forgács Erzsébet, a szadai Meseház Waldorf Óvoda nyugdíjas fejlesztőpedagógusa.

Hirdetés

„Egyik kezünkkel védekezünk, a másikkal építkezünk”

A sok beruházás miatt idén nem lesznek járhatók az utak Sepsiszentgyörgyön – ezt a furcsa hírt jelentette be Antal Árpád András polgármester csütörtökön, és részletesen beszámolt arról is, hogy melyik utcákat fogják idén teljesen felújítani.

„Egyik kezünkkel védekezünk, a másikkal építkezünk”
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Összefonódni fénnyel teli sorsokkal: A.G. Weinberger és az Ineffable közös koncertje

Az együtt zenélés örömet nyújt – vallja A.G. Weinberger, aki az Ineffable zenekarral ad közös koncertet március 19-én 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.

Összefonódni fénnyel teli sorsokkal: A.G. Weinberger és az Ineffable közös koncertje
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Hétfőn indul a lomtalanítás Háromszéken

Március 20-án Sepsibükszádon kezdődik a megyei lomtalanítási akció Háromszéken – ez azokat a településeket érinti, ahol a Tega Rt. köztisztasági vállalat végzi a hulladékszállítást.

Hétfőn indul a lomtalanítás Háromszéken
Hétfőn indul a lomtalanítás Háromszéken
2023. március 16., csütörtök

Hétfőn indul a lomtalanítás Háromszéken

2023. március 16., csütörtök

Közlekedési forradalom Marosvásárhelyen?

Az elmúlt ötven esztendő legnagyobb befektetése zajlott le az elmúlt néhány évben a marosvásárhelyi tömegközlekedésben: elektromos töltőállomások épültek, korszerűsítették az egész buszpályaudvart, és 34 elektromos busz foglalta el helyét a parkolóban.

Közlekedési forradalom Marosvásárhelyen?
Közlekedési forradalom Marosvásárhelyen?
2023. március 16., csütörtök

Közlekedési forradalom Marosvásárhelyen?

Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Lehet menni üdülni

Ismét lehet gyógyfürdő-kezelési jegyeket igényelni – értesíti az érdekelteket a Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár.

Lehet menni üdülni
Lehet menni üdülni
2023. március 16., csütörtök

Lehet menni üdülni

2023. március 16., csütörtök

Előadások a Waldorf-pedagógiáról

Március folyamán ismét a nagyközönség számára nyitott rendezvényekkel jelentkezik a Kézdivásárhelyi Waldorf Egyesület.

Előadások a Waldorf-pedagógiáról
Előadások a Waldorf-pedagógiáról
2023. március 16., csütörtök

Előadások a Waldorf-pedagógiáról

Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Nyugdíjasok figyelmébe!

A Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár értesíti az érdekelteket, hogy ismét lehet gyógyfürdő-kezelési jegyeket igényelni.

Nyugdíjasok figyelmébe!
Nyugdíjasok figyelmébe!
2023. március 16., csütörtök

Nyugdíjasok figyelmébe!

2023. március 16., csütörtök

Harmadik helyezett lett az udvarhelyi csapat a közgáz-vállalkozói ötletversenyen

Dobogós helyezést ért el a székelyudvarhelyi középiskolásokból álló csapat a Nagyváradon megszervezett közgáz-vállalkozói ötletversenyen március 10-én.

Harmadik helyezett lett az udvarhelyi csapat a közgáz-vállalkozói ötletversenyen
2023. március 16., csütörtök

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait

Az RMDSZ több mint két éve van kormányon, és ezekben a hetekben egy országos konzultáción kérdezi meg a magyar közösség véleményét a kormányzati eredményekről és a jövő tennivalóiról – mondta el Csép Éva Andrea parlamenti képviselő.

Csép Éva Andrea: a kormányzás arról szól, hogy megkönnyítsük az emberek, a családok hétköznapjait
2023. március 16., csütörtök

Hadviselés az 1848-49-es szabadságharcban

Milyen fegyverekkel volt felszerelve a gyalogság, milyennel a könnyűlovasság? És melyik fegyvernem számított a legmodernebbnek az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban?

Hadviselés az 1848-49-es szabadságharcban
Hadviselés az 1848-49-es szabadságharcban
2023. március 16., csütörtök

Hadviselés az 1848-49-es szabadságharcban

Hirdetés
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Nem kevesebb mint 500-an nyerhetnek Merkúr-utalványt Hargita megyében Pr-cikk

Ön is szeretné, hogy főként helyi, Góbé termékek kerüljenek a húsvéti asztalra? Mindezt teljesen ingyen?

Nem kevesebb mint 500-an nyerhetnek Merkúr-utalványt Hargita megyében
Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Szólt a környezetőrség, hogy mindent meg kell tenni a tarlótüzek visszaszorításáért

A Kovászna Megyei Környezetőrség felszólította az önkormányzatokat, hogy hozzanak meg minden szükséges intézkedést a tarló- és erdőtüzek megelőzése érdekében, beleértve a veszélyeztetett területek megfigyelését.

Szólt a környezetőrség, hogy mindent meg kell tenni a tarlótüzek visszaszorításáért
2023. március 16., csütörtök

Felakasztott holttestre talált, azonnal értesítette a rendőrséget

Felakasztotta magát egy férfi a csíkszeredai József Attila Általános Iskola sportcsarnokának egyik tartóoszlopára, holttestére csütörtökre virradóan bukkant egy szülő, aki épp gyermekét vitte a Kisherceg napközibe.

Felakasztott holttestre talált, azonnal értesítette a rendőrséget
2023. március 16., csütörtök

Fal alá szorult személyhez hívtak segítséget

Egy fal alá szorult férfi mentéséhez vezényelték a Maros megyei tűzoltókat a Marosszentanna községhez tartozó Bárdosra csütörtök délelőtt.

Fal alá szorult személyhez hívtak segítséget
Fal alá szorult személyhez hívtak segítséget
2023. március 16., csütörtök

Fal alá szorult személyhez hívtak segítséget

Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Magyar színekben pompázott a templom

Magyar színekben pompázott a templom
Magyar színekben pompázott a templom
2023. március 16., csütörtök

Magyar színekben pompázott a templom

2023. március 16., csütörtök

Pénzt kapnak a szarvasmarhatartók

A Hargita, Maros és Kovászna megyében élő gazdák már közel ötmillió euró értékben igényelték a szarvasmarhatartók számára első alkalommal biztosított, az orosz-ukrán háború negatív gazdasági hatásainak az ellensúlyozására szánt többlettámogatást.

Pénzt kapnak a szarvasmarhatartók
Pénzt kapnak a szarvasmarhatartók
2023. március 16., csütörtök

Pénzt kapnak a szarvasmarhatartók

Hirdetés
2023. március 16., csütörtök

Elhalasztják a hat tantárgyas képességvizsga bevezetését

A jelenleg hetedik osztályba járó tanulók az eddig megszokott módon fognak képességvizsgázni, a hat tantárgyból álló országos képességvizsga bevezetését elhalasztják – döntött szerdai ülésén a kormány.

Elhalasztják a hat tantárgyas képességvizsga bevezetését
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés