
Az ilyen történetek tanulságként szolgálhatnának a szülők számára a gyermektábor kiválasztását illetően
Fotó: Pethő Melánia
A rosszullétre panaszkodó első két gyermeket a Gyilkostótól a Neamț megyei Békás település kórházába vitték, majd amikor aggasztóvá vált a helyzet és mentőt kellett hívjanak, mert egyre több gyermek lett rosszul, a Hargita megyei szakhatóságok csak akkor szereztek tudomást a történtekről. A panzió, ahol a nem bejelentett gyermektábort tartották, már megkapta az első bírságot, noha a kivizsgálás még csak most kezdődött. A történet a szülők számára tanulságként is szolgálhat a gyerektáborok kiválasztását illetően.
2023. augusztus 23., 14:072023. augusztus 23., 14:07
Ételmérgezés történhetett egy gyilkostói panzióban, ahol 6–8 gyermek lett rosszul, kettőt pedig mentő vitt kórházba kedden emésztőrendszeri panaszok miatt. A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság és a Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság egyaránt kivizsgálást indított az ügyben.
A panzióba a napokban érkezett meg 36 gyermek Konstanca megyéből, akiket egy Konstanca megyei magáncég által megszervezett gyermektáborba fizettek be szüleik.
Amint arról Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság vezetője tájékoztatta a Székelyhont, a 13 éves korú gyerekek közül kezdetben csak ketten voltak rosszul, ám őket – „nem tudni, kinek a nagyszerű ötletére” – a szomszédos Neamț megyei Békás kórházába vitték. Békás egyébként 33 kilométerre található Gyilkostó településtől, Gyergyószentmiklós közelebb lett volna, hiszen az csak 26 kilométerre van.
– magyarázta Tar Gyöngyi. Szerinte azonban a Neamț megyei egészségügyi szakhatóság sem kapott értesítést a történtekről, ugyanis az bekerült volna a népegészségügyi igazgatóság országos riasztási rendszerébe, és azt látták volna Hargita megyében is, de nem láttak ilyen értesítést a békási kórház részéről.
„Amikor már kezdett aggasztóvá válni a helyzet, mert más gyerekek is rosszul lettek, kihívták a mentőt, és akkor a mentőszolgálat értesített minket, így tegnap este óta, éjszakába nyúlóan megkezdtük a vizsgálatokat.
De a vizsgálat zajlik, mert nem tartották be az előírásokat, a panziónak nem volt félretéve ételmintája, ami kötelező módon kellett volna legyen, tehát mi nem tudtuk azt megvizsgálni” – közölte a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője, kitérve arra is, hogy ezért a panzió már megkapta az első bírságot.
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Egyébként
Amúgy még nem nyert igazolást, hogy a panzióban történt ételmérgezés, ám ez a valószínűbb eshetőség, ugyanis a gyermekek már egy napja ott tartózkodtak és mind ugyanazokat a tüneteket mutatták: hányinger, rossz közérzet, hőemelkedés, néhányuknál pedig hasmenés is jelentkezett. Az igazgatóság bekérte a székletmintákat a kórháztól, de panzióban vízmintát is vettek, és egyéb körülményeket is vizsgálnak az ankét során.
Vizsgálatot indított az ügyben Hargita Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság is. István Róbert, a szakhatóság vezetője megkeresésünkre elmondta, ők elsősorban a konyhát vizsgálják ilyenkor, megnézik, mikor történt az utolsó fertőtlenítés, van-e szerződésük ilyen szakvállalkozással, ellenőrzik az ételekhez felhasznált alapanyagok kísérődokumentumait,
Mintát vesznek ugyanakkor a panzióban használt vízből is, ugyanis a tapasztalataik alapján a Gyilkos-tó környékén a víz okozza a leggyakoribb problémákat, vezetékes víz hiányában ugyanis saját kutakat működtetnek ott a vendéglátóhelyek.
Tavaly is történt egy hasonló eset, ott is ez volt az ok, ám az súlyosabb ügy volt, ugyanis annak a panziónak, amelyben az a gyermektábor működött, engedélye sem volt közétkeztetésre, így az 50 ezer lejes bírság mellett a működését is felfüggesztették és a rendőrség is kivizsgálást indított ellenük. Az is egy hasonló gyermektábor volt, nem volt bejelentve a tanfelügyelőségnél, és egy kolozsvári magáncég egy Neamț megyeivel közösen szervezte temesvári gyermekeknek – magyarázta a szakhatóság vezetője.
Tar Gyöngyi is felelevenítette a tavalyi esetet, hangsúlyozva, hogy az ilyen történetek tanulságként szolgálhatnának a szülők számára a gyermektábor kiválasztását illetően.
„Kérem a szülőket, gondoljanak bele abba, hogy ha olcsó valami és az interneten hirdetik, az nem biztos, hogy jó is, és megbízható. Vannak ilyen magáncégek, akik beszedik a pénzt, abból valamennyit leszerződnek, meghirdetik az interneten és ráharapnak a szülők. Én igyekeztem a sajtó segítségével is elmondani a nyár elején, hogy
Mi bekértük hivatalosan a tanfelügyelőségtől is ezt, és minden helyszínt, amit bejelentettek, meglátogattunk előre, hogy ne utólag legyen baj, tehát hogy előre ellenőrizzük le, hogy rendben van-e az ivóvízforrás, az élelemtárolás, a szállásolás, a higiéniai körülmények, a vécék száma stb. De ha ilyen magánakciók történnek, ha nem hivatalos a szervezés, akkor ott nagy a kockázat, és ezt a szülőknek tudniuk kell” – hangsúlyozta Tar Gyöngyi.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
1 hozzászólás