Rágalmazás magasfokon

Levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben súlyos vádakat fogalmaz meg annak írója Puskás Emil temetőgondnok ellen. Aláírás nincs ugyan, de a másfél oldalas iromány végén, valamint a borítékon is Kercsó Attila neve szerepel feladóként.

Gergely Imre

2014. október 02., 13:202014. október 02., 13:20

Megtalálható itt a virágkereskedéssel foglalkozó vállalkozó, korábbi alpolgármester lakcíme is, tehát a levél küldője nagyon is vigyázott arra, nehogy véletlenül valamelyik másik Kercsó Attilára gondoljunk.

Hogy konkrétan mi áll a levélben, ebben az esetben teljesen érdektelen. Ugyanis, mint kiderült, valaki Kercsó Attila nevével visszaélve akart olyan kijelentéseket közölni, amelyekért ő  maga nem vállal felelősséget. Ez csalás, más adataival való visszaélés, gyakorlatilag bűncselekmény. 

Erre fényt deríteni nem volt nehéz. Megkerestük Kercsó Attilát, annak érdekében, hogy tisztázzunk néhány, a „levelében” olvasható, félreérthető információt.

Előbb meglepődött, mondván, hogy ő nekünk semmiféle levelet nem küldött, aztán megrökönyödött, amikor az írás tartalmát megismerte és szembesült azzal, hogy milyen állításokat akar valaki ismeretlen az ő nevével visszaélve elterjeszteni.

„A legőszintébben mondom, a levelet nem én írtam és mással sem írattam soha ilyesmit. A levélben több olyan dolog van leírva, amikről én nem tudtam, nem is tudhattam, s persze azt sem tudom, hogy igazak-e. Van olyan is benne, amiről tudom, hogy igaz, s sokan tudják még, de az biztos, hogy semmiféle ilyen levelet nem küldtem se az újságnak, se másnak” – fogalmaz Kercsó.

Ugyanakkor az is kiderült, amikor a levelet küldték, ő éppen külföldön nyaralt hosszabb ideje. Aznap, amikor a Gyergyói Hírlap szerkesztőségébe a borítékot kézbesítették, még úton volt hazafelé.
Megjegyezte, személyesen nem gyanúsít senkit, úgy gondolja, hogy a temetőgondnok egy ellensége lehet az ismeretlen levélíró. Azt viszont felfogni sem tudja, hogy miért éppen őt akarja az illető ilyen helyzetbe hozni. Hozzátette, ezek után minden követ megmozgat majd, hogy amennyiben egy mód van rá, kiderüljön, ki is valójában a levélíró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
2026. szeptember 14., hétfő

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól

Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.

Nemcsak előadás lesz: kérdezni is lehet az orvosoktól
2026. szeptember 13., vasárnap

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.

Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Bölöni Lászlót
Hirdetés