
Az RMDSZ jelenlegi európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba szerepelnek a befutónak számított első két helyen a szövetség jelöltlistáján az európai parlamenti választásokon – jelentette be szombaton Kolozsváron a szövetség állandó tanácsának ülése után Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
2014. február 22., 16:112014. február 22., 16:11
Az állandó tanács rangsorolta a befutó helyekre pályázó hat jelöltet, a rangsorban Winkler Gyulát és Sógor Csabát Vincze Loránt, Hegedüs Csilla és Antal Lóránt követi.
Az eredetileg negyedik helyre sorolt Eckstein-Kovács Péter azt kérte, hogy kerüljön a lista utolsó helyére.
Kelemen Hunor elmondta, a rangsor szoros versenyben alakult ki, olyan is volt, hogy az állandó tanácsnak szavazategyenlőség miatt kellett megismételnie a voksolást.
Az RMDSZ elnöke közölte, az állandó tanács arról is döntött, hogy az RMDSZ folytatja tárgyalásait a Magyar Polgári Párttal (MPP) az együttműködési megállapodásról. A testület felhatalmazta az elnököt, hogy – ha sikerül ilyen megállapodást kötniük – nyissa meg az RMDSZ listáját az MPP jelöltje számára.
Kelemen Hunor hozzátette, a lista két első helyét mindenképpen az RMDSZ jelöltjei töltik be, és a listát az RMDSZ neve és jele alatt indítják el a választási versenyben. A szövetség jelöltlistáját a március elsejére összehívott Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kell még jóváhagynia.
Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, a Magyar Polgári Párt jelöltjének is RMDSZ-tagnak kell lennie ahhoz, hogy a listára kerüljön. Hozzátette, ez öt évvel ezelőtt Tőkés László esetében sem jelentett gondot.
Mivel az RMDSZ civil szervezetként, az MPP pártként van bejegyezve Romániában, nem ütközik törvénybe, hogy valaki mindkettőnek a tagja legyen.
Kelemen Hunor arra is kitért, az RMDSZ-MPP megállapodás az európai parlamenti választásokon való együttműködésről, és néhány hosszabb távú célról is szól majd. Az RMDSZ nem várja el, hogy az MPP feladja identitását.
A szombati sajtótájékoztatón Kelemen Hunor kijelentette, az RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Ponta kormányfővel. A szövetség elnöke újságírói kérdésre elmondta, fel sem vetődött az RMDSZ kormányra lépésének a kérdése, erről a Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén sem tárgyaltak.
Az elnök határozottan cáfolta a román sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a szövetség a kormányra lépésről tárgyal. Hozzátette, nem is hívták efféle tárgyalásra a szövetség képviselőit.
Kelemen Hunor hangsúlyozta, Romániában a Szociálliberális Unió (USL) kormányoz, még ha a szövetséget alkotó pártok „veszekednek is egymással”. A koalíciót alkotó pártok „családi veszekedésébe” az RMDSZ nem kíván beleszólni.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!