Világégés emberi reakciók tükrében

A fiatalabb történészgenerációk alapélménye az, hogy az egymás mellett élő európai nemzetek mégiscsak partnerek, az egymás ellen elkövetett történelmi sérelmeket pedig nem lehet érvként felhasználni, tartja ifj. Bertényi Iván. A történésszel az első világháború kitörésének századik évfordulója apropóján beszélgettünk.

2014. június 25., 16:142014. június 25., 16:14

2014. június 25., 16:142014. június 25., 16:14


– Mit tart az első világháborúval kapcsolatos legtipikusabb téveszmének?

– Elsősorban azt a típusú gondolkodást, amely kicsi, esetenként személyes dologhoz köt nagy történelmi kataklizmákat: egy személy, politikus, párt tehet az ország széthullásáról, felelős Trianonért. Ezek leegyszerűsítő sémák, amelyek a korabeli politikai élet működési mechanizmusának félreértéséből fakadnak, másrészt annak félremagyarázásából, hogy mi milyen mértékben fontos egy eseménysorozatban. Mert nyilván nagyon fontos, hogy ki volt az első számú vezető Magyarországon, de jóval fontosabb, hogy ki nyerte meg a világháborút. Ezekben a kérdésekben kellene megpróbálni előre lépni, a tisztán látás a történelemtudományban is sokat segíthet. Sajnos részben a múltbeli játszmákat játsszák ma is újra: a mai magyar jobboldal Tisza Istvánt tartja példaképének, a baloldal pedig Károlyi Mihály mögé sorakozik fel, és utálják egymás példaképeit. Ezeknek a dolgoknak ma már semmi értelmük. Már a korabeli viszonyok között is sokkal összetettebb volt ez a kérdés, e viták mában való tovább éltetésének pedig végképp semmi értelmük, és sehová sem vezetnek.

– A sekélyes témakezelés „bűnét” a kiváltó okként kezelt szarajevói merényletre is érvényesnek tartja?

– A merénylet mint kiváltó ok, illetve ürügy már egy hosszabb ideje húzódó súlyos probléma egyik lecsapódásának tekinthető – de csak az egyiknek. A Monarchia számára megoldásra váró súlyos probléma volt a délszláv kérdés, megoldása azonban nem kellett feltétlenül egy világháborúhoz vezetnie, illetve a Monarchia és a történelmi Magyarország – amely sokkal szilárdabb lábakon állt akkor – széteséséhez, ugyanakkor nem tekinthető véletlennek. Bár a merénylet bizonyíthatóan szerencsés – vagy szerencsétlen – véletlenek összjátéka révén sikerült, nem derült égből jövő villámcsapásként érkezett, s nem lehet azt állítani, hogy ha nincs Gavrilo Princip, akkor nem lesz semmi probléma a szerbekkel. Jó ürügy viszont azok számára, akik e probléma erőszakos, háborús megoldását akarták, de a történelem a szarajevói események nélkül is alakulhatott volna így.

A teljes interjú az Erdélyi Napló július 26-án megjelenő 25. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
2026. június 19., péntek

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak

Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.

Szigorúan őrzött orosz büntetőtelepen kell letöltenie 15 éves börtönbüntetését a román állampolgárnak
2026. június 17., szerda

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi

Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Aranyfejű oroszlánmajmocskát akart vinni kislányának Olaszországba egy román férfi
Hirdetés