Victor Ponta megúszta a plágiumügyet?

Bukaresti sajtóértesülés szerint az oktatási minisztérium lezárta Victor Ponta miniszterelnök plágiumügyét.

2013. március 21., 17:092013. március 21., 17:09

2013. március 21., 19:052013. március 21., 19:05

A Gândul hírportál úgy tudja, a bukaresti szaktárca elutasította a Bukaresti Tudományegyetem jelentését, amelyben „közvetve Victor Ponta doktori címének visszavonását indítványozta”, miután a tanintézmény etikai bizottsága plágiumnak minősítette a miniszterelnök doktori dolgozatát. A portál hozzáteszi, hogy csak írásos megkeresése nyomán, a törvényes határidő lejárta után kapott hivatalos választ az oktatási minisztériumtól, miután kilátásba helyezte, hogy bepereli a tárcát a közérdekű információkra vonatkozó törvény megsértéséért. A lapnak küldött válaszában a szaktárca rámutatott, hogy az egyetem etikai bizottsága illetéktelenül folytatott vizsgálatot Victor Ponta doktori dolgozatának ügyében, mert a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyek esetében csak az oktatási minisztérium kötelékében működő Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott állást foglalni. Egyébként korábban három testület is megvizsgálta Pontának a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt doktori dolgozatát, és közülük a szaktárcának alárendelt CNE volt az egyedüli, amely úgy döntött, hogy a miniszterelnök nem plagizált. Az egyetem etikai bizottsága július huszadikán megállapította, hogy Ponta többoldalas szövegrészeket vett át más szerzőktől 2003-ban megvédett disszertációjában, és ezeket sajátjaiként tálalta dolgozatában, nem használt idézőjeleket, nem jelölte meg az átvételeket. Az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács június 28-i ülésén szintén arra a következtetésre jutott, hogy Ponta plagizált, ám a testületet – az ülés megkezdése után, de még a döntés közzététele előtt – miniszteri rendelettel átszervezték, határozatát pedig semmisnek nyilvánították.

A Nature című brit tudományos hetilap június 19-én internetes oldalán arról adott hírt, hogy a román kormányfő disszertációjának több mint fele plágium. Quirin Schiermeier, a plágiumbotrányt kirobbantó cikk szerzője azt mondta, Németországban a plágiummal gyanúsított Annette Schavan oktatási miniszter ellen kevesebb bizonyíték volt, mégis lemondott tisztségéről. Schiermeier úgy vélekedett, hogy egy ilyen vizsgálatot független szakértőkre kell bízni, mert az oktatási tárca a kormány alárendeltségében működik, és ezért lojálisnak kell lennie hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés