
Fotó: Bodnár Arthur
A megyei egészségügyi igazgatóságokon keresztül az egészségügyi minisztérium folyamatosan megfigyelés alatt tartja az árvíz sújtotta területeken lakók egészségét és a lehetséges járványveszélyeket.
2010. július 06., 11:442010. július 06., 11:44
2010. július 06., 12:402010. július 06., 12:40
Fotó: Bodnár Arthur
Múlt hét végéig a szaktárca 100 000 klórtablettát és 449 kg mészkloridot osztott szét a kutak vizének fertőtlenítésére – eddig 1575 kutat fertőtlenítettek.
Az érintett megyék rendelkezésére áll több mint 1500 adag tetanuszoltás. Országszerte – szintén az érintett területeken – 11 személyt oltottak be hepatitisz ellen, 111-et pedig tetanusz ellen, illetve több mint 800 gyermek kapott diftéria- és tetanuszellenes oltást. Săuceşti községben két oltópontot alakítottak ki, ezekben július 3-áig 13-an kaptak tetanusz elleni oltást.
Idén a járványtani szakértők javaslatára nem végeznek preventív oltást (mint 2008-ban), hanem csak azokat immunizálják, akiknek sebeik, szúrásaik vagy egyéb sérüléseik vannak, továbbá az esetleges fertőzési gócok esetében oltanak. A megbetegedések elkerülése érdekében az egészségügyi hatóságok továbbra is megfigyelés alatt tartják az érintetteket – tájékoztat a szaktárca sajtószolgálata.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!