
Újabb három évre Victor Ponta miniszterelnököt választotta elnökévé a román Szociáldemokrata Párt (PSD) szombaton, kétnapos tisztújító kongresszusa második napján.
2013. április 21., 16:312013. április 21., 16:31
A 41 éves politikus programbeszédében Románia korszerűsítését határozta meg a PSD legfőbb célkitűzéseként, saját politizálási stílusát pedig a Traian Băsescu államfőnek tulajdonított stílussal állította szembe. „Egy vezetőnek egyesítenie, együttműködnie kell, nem kizárnia. Ott, ahol Băsescu a konfrontációt részesíti előnyben, én úgy vélem, a párbeszéd a megoldás. Ahol ő ellenséget keres, én partnereket. Én a szolidaritásban hiszek, s míg ő a háborúkat akarja megnyerni, én a békét akarom felépíteni” – mondta Victor Ponta.
A párt újonnan létrehozott ügyvezető elnöki tisztségébe Liviu Dragnea közigazgatásáért felelős miniszterelnök-helyettest választották a küldöttek, akik megerősítették a tiszteletbeli elnöki tisztségben Ion Iliescu volt államfőt. A PSD nyolc országos és nyolc regionális alelnököt is választott, a jelenlegi fejlesztési régiók szerinti felosztásban. A Székelyföldet – valamint Brassó, Szeben és Fehér megyét – magában foglaló központi régió PSD-alelnökévé Mircea Dușa Hargita megyei parlamenti képviselőt, védelmi minisztert választotta a párt kongresszusa.
A kongresszusán mondott üdvözlő beszédében pénteken Kelemen Hunor RMDSZ-elnök leszögezte, a romániai magyarok nem a románok ellenségei. „A romániai magyarok nem kívánnak egyebet, mint szülőföldjükön élni, munkájukkal gazdagítani ezt az országot. Tiszteletet tanúsítanak, tiszteletet kérnek, és meg akarják őrizni nemzeti önazonosságukat” – mondta Kelemen.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!