Újabb expedícióra készülnek Erőss Zsolték

A 8586 méter magas Kancsendzönga meghódítását tűzte ki célul a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat csapata, amely szerdán indul útnak Budapestről.

2013. március 26., 18:032013. március 26., 18:03

2013. március 26., 19:562013. március 26., 19:56

A világ harmadik legmagasabb hegycsúcsának meghódítására készülő csoport – Kollár Lajos, Erőss Zsolt, a gyöngyösi Kiss Péter és a szlovák Jaroslav Dudka – a tervek szerint június elején tér haza Ázsiából. „Óriási próbatétel, kihívás és pozitív üzenet az otthon maradóknak a Magyarok a világ nyolcezresein legújabb vállalása” – hangsúlyozta Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár kedden, a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón Budapesten. Hozzátette, fontos támogatni azokat a bátor embereket, akik másoknak példát mutatva fedezik fel a világot és szereznek új ismereteket. Emellett a csapat tagjai Kőrösi Csoma Sándor emlékét is felidézik útjukon, hiszen a nepáli-indiai határon emelkedő Kancsendzönga megmászása előtt felkeresik és megkoszorúzzák sírját az indiai Dardzsilingben. Mint mondta, az államtitkárság 4 millió forint támogatást nyújt az expedíciónak.

Erőss Zsolt arról szólt, hogy a hegy megmászásánál nehézséget okozhatnak a lavinaveszélyes, hosszú és mélyhavas lejtők. Terveik szerint minimum 4 tábort alakítanak: az alaptábort 5500 méter körül, 6 és 7 ezer méter között kettőt, egyet pedig 7 ezer méter fölött. Erőss Zsolték a tervek szerint egy székely zászlót is kitűznek a Kancsendzöngán, a lobogót bemutatták a keddi sajtótájékoztatón.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciós sorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó. A 14 nyolcezres csúcs közül eddig 11-et hódítottak meg magyarok, a Kancsendzönga mellett még az Annapurna és a K2 van hátra. A Kancsendzönga első, 1955. május 25-i meghódítása George Band és Joe Brown nevéhez fűződik. A csúcsot szentként tisztelő helyi lakosság vallását tiszteletben tartva a brit expedíció tagjai megálltak néhány méterre a tényleges csúcstól. A legtöbb sikeres csúcshódító azóta is követi ezt a hagyományt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés