
Fotó: Thomas Campean
Antal Lórántot, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) korábbi vezetőjét választotta meg új elnökének a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) szombaton Püspökfürdőn.
2015. március 22., 13:172015. március 22., 13:17
A székelyudvarhelyi ifjúsági szervezet vezetése után az országos élére került a székelyudvarhelyi Antal Lóránt: Jakab Adorján volt alelnök vetélytársát, a korábbi EP-képviselőjelöltet március 21-én, szombaton a Nagyvárad melletti Püspökfürdőn választották meg a MIÉRT elnökének, míg az új alelnök Kádár Petra lett, a MIÉRT pedig további 23 taggal folytatja tevékenységét.
A küldöttgyűlésen Jakab Adorján elnökjelölt ekképp ismertette programját: „ne csak üres szlogenként használjuk a generációváltás fogalmát, hanem engedjük meg a fiataloknak, hogy kezükbe vegyék az irányítást, dolgozzanak és tévedhessenek, mert ebből tanulnak, és ezzel a fejlődéssel lehet valós utánpótlást biztosítani”. Antal Lóránt így foglalta össze tervezetét: „legyen meg az erőnk, a bátorságunk, hogy meg tudjuk győzni a fiatalokat, jó a közösségért dolgozni. A változáshoz az első lépés a tükörbe nézés, a felismerés, hogy problémáink vannak, és azokat együtt tudjuk megoldani”.
A MIÉRT – az erdélyi magyar ifjúsági szervezetek ernyőszervezete – eddigi tevékenységéről a leköszönő elnök, Szabó József számolt be, ekképp szólva a jelenlévőkhöz: „a MIÉRT a legnagyobb ifjúsági ernyőstruktúra a Kárpát-medencében. Bármelyik jelölt is nyerjen, mindig emlékeztessétek őt arra, hogy a MIÉRT az önkénteseinkről szól, azokról, akik otthon nagyon sokat dolgoznak a fiataljainkért. Ha ők nem lennének, a szervezet sem lenne”.
Jakab Adorján volt alelnök az elmúlt mandátum legjelentősebb megvalósításaiként a 2011-ben kezdeményezett önkéntességi törvény elfogadtatását, továbbá a Gyorshajtásért büntess, ne a korom miatt! elnevezésű programot említette, melynek eredményeképp a fiatal autótulajdonosoknak jelentősen csökkentik a kötelező biztosítása árát. Mindannyian egyetértettek abban, hogy a megkezdett munkát folytatni kell.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!