
Elfoglaltak további két határátkelőt Irakban a szunnita lázadók, így már nemcsak Szíria felé van szabad átjárásuk, hanem Jordániába is – közölték biztonsági és katonai tisztségviselők.
2014. június 23., 17:482014. június 23., 17:48
Az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) fegyveresei Irak nyugati részén, el-Anbár tartományában kerítették hatalmukba a szíriai határon lévő al-Valid átkelőt. A helyi vámtisztek beszámolója szerint mindössze két autónyi fegyveres vett részt a támadásban, és elég volt pusztán a levegőbe lőniük ahhoz, hogy a poszt őrei – az iraki hadsereg emberei – elszaladjanak. A jordániai határon az ILIÁ emberei a Turaibil nevű átkelőt foglalták el, feltehetően azt is könnyen.
Vasárnap iraki katonatisztek és orvosok azt is közölték: az ILIÁ harcosai kivégeztek 21 embert Irak nyugati részén. A tájékoztatás szerint a gyilkosságokat az el-Anbár tartománybeli Rava és Ana településeken a hétvégén követték el a szélsőségesek. Az áldozatok a helyi hatóságok tisztviselői. Az iraki hadsereg közlése szerint katonáik „taktikai\" megfontolásból vonultak ki a két városból, miután azokat megrohamozták az ILIÁ fegyveresei.
Eközben a közel-keleti körúton járó John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn váratlanul az iraki fővárosba érkezett, és találkozott Núri al-Máliki miniszterelnökkel. Tárgyalásukon feltehetőleg az iraki lázadásról volt szó, és az amerikai külügyminiszter sürgette Málikit, hogy vonja be kormányába a szunnitákat. Az AFP hírügynökség jelentése szerint John Kerry más iraki vezetőkkel is találkozik.
Barack Obama amerikai elnök vasárnap a CBS televíziónak nyilatkozva kijelentette: az Irak jelentős területeit meghódító, az al-Kaida terrorszervezet ihlette szunnita milícia olyan erővé nőheti ki magát, amely képes a térség más államait is destabilizálni.
Az amerikai elnök kijelentette, Washington nem küldhet minden olyan országba katonákat, ahol ezek a szervezetek felütik a fejüket. „Egy jobban összpontosított, célzott stratégiánk lesz, partnerei leszünk és kiképzést biztosítunk a helyi rendvédelmi szerveknek és hadseregeknek, hogy jól végezzék a dolgukat” – mondta Barack Obama. Az amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy mintegy 300 tanácsadót szándékozik Irakba küldeni.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!