Toró: szélsőségesek és provokátorok kíméljenek

A március 10-re Marosvásárhelyre tervezett békés autonómiatüntetés a részvételi demokrácia egyik formája, amelynek célja az, hogy az erdélyi magyarság mind az állam vezetése, mind pedig a nemzetközi közösség felé határozottan jelezze igényét az autonómia különböző formái iránt – jelentette ki kedden Bukarestben Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.

2013. március 05., 18:352013. március 05., 18:35

2013. március 05., 19:082013. március 05., 19:08

A politikus a Papp Előd alelnökkel tartott sajtótájékoztatón leszögezte, a Székely Nemzeti Tanács által kezdeményezett, a Néppárt és a Magyar Polgári Párt által társszervezőként támogatott autonómiatüntetés teljes mértékben törvényes és demokratikus megnyilvánulás, és nem az államrend ellen irányul.

„Reméljük, hogy a szélsőségesek és a provokátorok otthon maradnak és nem zavarják meg a demonstrációt. Tudjuk, hogy nem könnyű távol tartani ezeket az elemeket, de a szervezők a hatóságok közreműködésével mindent megtesznek majd, hogy biztosítsák a rendezvény békéjét és civilizált jellegét” – mondta Toró. Hozzátette: nem számítanak arra, hogy etnikumközi incidensekre kerül sor, mivel – mint mondta –, noha néhány televízió megpróbál nézettséget generálni az etnikai gyűlöletszításból, az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történtekből mindenki levonta a tanulságokat, és 23 év múltán ez a fajta feszültségkeltés már hatástalan a lakosság körében. Toró elmondta, a Néppárt szerint az erdélyi magyar közösség megmaradása érdekében a Székelyföldnek területi autonómiát kel biztosítani, a Partiumnak és magyarok által nagyobb számban lakott erdélyi nagyvárosoknak pedig különleges jogállást. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy az SZNT által néhány évvel korábban végzett nem hivatalos népszavazás eredményeiből egyértelműen kiderül: az erdélyi magyar közösség döntő többsége az autonómia mellett foglal állást. Toró szerint a nemzeti közösségek autonómiához való jogát be kell emelni az alkotmányba, hogy többé ne lehessen tárgya a pártpolitikai harcoknak. Ennek érdekében a Néppárt felveszi a kapcsolatot a nemrég létrejött alkotmánymódosító bizottsággal, és megpróbálja meggyőzni a parlamenti pártokat is arról, hogy a nemzeti közösségek számára az autonómia a legmegfelelőbb hosszú távú megoldás, az Európai Unió több országában létező példák alapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés