Megválasztották Tóbiás Józsefet szombaton a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnökének. A posztra egyedüli jelöltként pályázó politikus az alakulat és az Magyarország megerősítésére tett ígéretet.
2014. július 20., 20:092014. július 20., 20:09
2014. július 20., 20:402014. július 20., 20:40
A párt éléről az országgyűlési, valamint az európai parlamenti választások kudarca miatt lemondott Mesterházy Attilát követő Tóbiás 263 szavazatot, a küldöttek 92 százalékának támogatását kapta meg a rendkívüli budapesti tisztújító kongresszuson.
Első pártelnöki beszédében hangsúlyozta, hogy szabadságra, szolidaritásra és a szegénység visszaszorítására van szükség, és már ellenzékben azon dolgoznak, hogy jobbá tegyék az országot.
„Olyan Magyarországot építünk, ahol minden ember azonos méltósággal és egyenlő jogokkal rendelkezik. A Fidesz uralma után újdonságként fog hatni a jogegyenlőség megteremtése” – jelentette ki.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!