
Fotó: Jakab Mónika
Csaknem minden második iskolás tanulónak magánórát is vesznek szüleik, amire több mint kétszer annyit költenek mint három évvel ezelőtt – derült ki a Salvați Copiii gyermekmentő alapítvány idei felméréséből, melyet az MTI ismertet.
2025. március 27., 11:082025. március 27., 11:08
A legutóbbi, 2021-es mérés idején a megkérdezett szülők 40 százaléka járatta magánórára gyermekét, amire évente átlagosan 6178 lejt költött. Idén márciusban a korrepetálás a tanulók 47 százalékát érintette, ami
Egy tanuló általában két tantárgyból kap magánúton felkészítőt: 75 százalékuk matematikából, 49 százalékuk idegen nyelvből, 45 százalékuk román irodalomból, 11 százalékuk informatikából, 10 százalékuk fizikából korrepetál.
A magántanár fogadását a megkérdezett szülők 58 százaléka a záróvizsgákra (gimnáziumi felvételi, érettségi) történő felkészüléssel, 36 százalékuk a lemaradás pótlásával, 32 százalékuk az osztályzatok javításának igényével, 22 százalékuk az egyetemi felvételivel indokolta, míg 14 százalékuk szerint a gyerek kérésére járatják magánórára, 8 százalékuk pedig azért, mert „az osztálytársak is járnak”.
Elsősorban a magánórákra drágulása miatt (ami a diákok csaknem felét érinti) a három évvel ezelőtti 6798 lejhez képet másfélszeresére,
– mutatott rá a gyermekmentő alapítvány.
Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – jelentette ki XIV. Leó pápa karácsonyi üzenetében.
A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek – mondta homíliájában XIV. Leó pápa, aki szenteste a Szent Péter-bazilikában első karácsonyi miséjét mutatta be.
Idén Kapu Tibor Magyar Szent István-renddel kitüntetett gépészmérnököt, Magyarország második hivatásos kutatóűrhajósát választotta a közszolgálati média a Közmédia Év Embere Díjra.
Kéteurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől – jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
A munkaügyi minisztérium javaslata szerint 2026-ban 90 ezer új vendégmunkást fogadhat be Románia az Európai Unión (EU) kívüli országokból.
A külföldön élő román állampolgárok 2013-tól és 2025 közepéig mintegy 60 milliárd eurót utaltak haza, ami több mint kétszerese a Románia számára elérhető uniós helyreállítási forrásoknak – derül ki Cristian Popa pénteken közzétett elemzéséből.
Jogerősen 9 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Wiz Khalifa amerikai rappert csütörtökön a Konstanca megyei ítélőtábla veszélyes drogok saját használatra való birtoklása miatt.
Vádat emeltek egy férfi ellen Magyarországon, aki két autót is átvett szerelésre, ám a problémák megoldása helyett alkatrészeket szerelt ki a kocsikból, amelyek így használhatatlanná váltak.
Tömegpusztító fegyverré nyilvánította Donald Trump amerikai elnök a törvénytelen úton előállított fentanilt és alapösszetevőit hétfőn.
A rendező és felesége szúrt sérüléseket szenvedett, Los Angeles rendőrségének képviselője egyértelmű gyilkosságról beszélt.
szóljon hozzá!