
Fotó: Kristo Robert
Várhatóan több mint 65 000-en vesznek részt a hétfőn kezdődő pótérettségin, az első két nap a nyelvi képességeket mérik fel, a román és anyanyelv szóbelin mérettetnek meg a jelentkezők.
2010. augusztus 20., 17:092010. augusztus 20., 17:09
2010. augusztus 22., 17:592010. augusztus 22., 17:59
Fotó: Kristo Robert
A nyár elején megrendezett érettségin 61 946-an vizsgáztak sikertelenül. Az augusztus 13. és szeptember 9. közötti időszakban (ez utóbbi dátumon függesztik ki a végleges eredményeket) rajtuk kívül vizsgázni állhatnak azok is, akik korábban buktak meg az érettségin, de olyanok is, akik eddig még soha nem vizsgáztak.
Az ütemterv szerint az érettségi őszi szakasza augusztus 23-án és 24-én a román és anyanyelv szóbelivel kezdődik, 24-25-én között idegen nyelv szóbeli lesz, 26-27. között pedig a számítógépes ismereteket mérik fel.
Az írásbelik augusztus 30-án a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődnek, 31-én az anyanyelvi írásbeli lesz, szeptember elsején a kötelező szaktantárgyból vizsgáznak, szeptember 3-án pedig a választott szaktantárgyból. Az eredményeket szeptember 5-én, 16 óráig függesztik ki és este 20 óráig lehet fellebbezni.
Az óvásokat szeptember 7-8 között bírálják el, és szeptember 9-én kifüggesztik a végleges eredményeket.
2009-ben a pótérettségi augusztus 17 . és szeptember 3. között zajlott, akkor a nyári érettségin 41 800-an buktak meg, ősszel 47 500-an iratkoztak be.
Egyes egyetemek szeptember elejére hirdettek felvételit, a most érettségizők a szeptember 5. utáni eredményhirdetés után beiratkozhatnak, ha nem fellebbezik meg a vizsga eredményét, ha megteszik, akkor csak szeptember 9. után.
Az egyetemek számára akár a tanév október elsejei kezdete is lehet a felvételi legutolsó határideje, közli az Oktatási Minisztérium.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Több olyan mesterséges akadályt találtak a Maros-folyót vizsgáló szakemberek, amelyek nehezítik a halak vándorlását, rontják a víz minőségét és károsítják az ökoszisztémát. Értesüléseink szerint Gyergyócsomafalván le fognak bontani egy gátat.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Sietett, nehogy odaégjen a kalács a sütőben – ezzel magyarázta a gyorshajtás egy 35 éves nő, miután a Konstanca megyei rendőrök 176 km/órával mérték be az autóját.
Két nő is kórházba került Jászvásáron, miután háztartási balesetet szenvedtek a húsvéti asztal előkészítése közben. Egyikük sürgősségi beavatkozásra szorult, miután az ujja beleszorult egy turmixgépbe.
Maros, Hargita és Kovászna megye több települése, természeti kincse is felkerült Az év úti célja vetélkedő döntősei közé. Szavazatunkkal támogathatjuk.
Mindössze néhány óra leforgása alatt a Hargita megyei rendőrök három ittas sofőrt is elkaptak pénteken este.
Tudják, mi a közös Kásás Tamásban, Nagy Feróban vagy éppen Fábry Sándorban? Hogy mindnyájan székelyföldi kötődéssel bírnak – és még sok hozzájuk hasonló közismert ikon igazolja a régi tézist, miszerint a nemzet egy és szétválaszthatatlan.
Vörös beavatkozási tervet aktiváltak Szeben megyében, miután egy három járművet és hét embert érintő balesethez riasztották a mentőegységeket. Egy mentőhelikoptert is a helyszínre vezényeltek Marosvásárhelyről.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
szóljon hozzá!