Tízmillióra apadt a magyarság a Kárpát-medencében

A Kárpát-medencében a 2011. évi népszámlálások alkalmával a teljes lakosság száma hozzávetőleg 25 millió 700 ezer volt, és mintegy 10 millió 400 ezren (40,5 százalék) vallották magukat magyar nemzetiségűnek – közölte csütörtökön a budapesti Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete.

2013. május 09., 17:522013. május 09., 17:52


2011-ben Magyarországon és a legtöbb vele szomszédos országban népszámlálást tartottak. Legkorábban, 2011 áprilisában Horvátországban volt népszámlálás, Szlovákiában májusban, Magyarországon, Romániában és Szerbiában pedig októberben; Ukrajnában és Szlovéniában nem tartottak népszámlálást. A KSH kiemelte: Magyarországon 9 937 628 embert írtak össze 2011-ben, és közülük 8 314 029-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek kizárólagosan vagy más nemzetiség mellett. Ez 83,7 százalékos arányt jelent.

Romániában a lakosság lélekszáma valamivel meghaladja a 19 milliót, és ebből mintegy hat és fél millió a tágan vett Erdély lakossága – írták. Az erdélyi területeken a lakosság szűk háromnegyede (74,38 százaléka) vallotta magát románnak, és majdnem egyötöde (18,91 százaléka) magyarnak. A magyar nemzetiségűek száma Erdélyben 1 millió 225 ezer volt, míg Románia egyéb részein 13 ezer. Az előző, 2002-es romániai népszámlálás óta eltelt időben a magukat magyar nemzetiségűeknek vallók száma mintegy kétszázezerrel csökkent. Ez a csökkenés kivétel nélkül minden erdélyi megyében megfigyelhető. A terület 16 megyéjéből ötben – Arad, Krassó-Szörény, Hunyad, Szeben és Temes megyékben – a csökkenés mértéke elérte vagy meghaladta a 25 százalékot. „Ezeken a szórványterületeken a magyar közösség teljes felszámolódása reális közelségbe került” – fogalmaz a kutatóintézet közleménye.

Szlovákiában a lakosság lélekszáma 5 millió 397 ezer, ebből magyar nemzetiségűnek vallották magukat 459 ezren (8,5 százalék), szlováknak pedig 4 millió 353 ezren (80,7 százalék). A szerbiai népszámlálás eredményei szerint a Vajdaság lakosságszáma már jócskán kétmillió alá süllyedt, és itt 251 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek.

Szerbia Vajdaságon kívüli területein alig néhány ezren mondták magukat magyar nemzetiségűnek, így e csoport aránya 13 százalék a Vajdaságon belül és 3,5 százalék egész Szerbiában.

Az Ukrajna nemzetiségi összetételére vonatkozó adatok a 2001-es népszámlálásból származnak, ekkor Kárpátalja megye 1 millió 255 ezer lakosából mintegy 152 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek. Becslések szerint jelenleg mintegy 141 ezer lélekszámú lehet Kárpátalján a magyar nemzetiségűek csoportja.

Horvátországban a 2011-es eredmények szerint 14 048-an (2001-ben 16.595-en) mondták magukat magyar nemzetiségűnek, és közülük csak 8 249-en éltek a Drávaszöget is tartalmazó Eszék-Baranya megyében, a többiek szétszórtan Horvátország egyéb területein.

Ausztriában a népszámlálás eredményei csak a születési helyre és az állampolgárságra vonatkoznak, így kizárólag a bevándorlók számának megbecsülésére jók. Burgenland esetében részben becslésekre hagyatkoztak, kiindulási értéknek a magyar nyelvet beszélők 2001-es létszámát vették. „Mivel a Magyarországról az elmúlt években meginduló tömeges kivándorlási hullám egyik célországa Ausztria, és Burgenland esetében is jelentős bevándorlás volt megfigyelhető, úgy becsüljük, hogy itt a magyar nemzetiségű lakosság száma mintegy 10 ezerre nőhetett az elmúlt évtizedben” – állapította meg a KSH.

Szlovéniában a hivatal becslése szerint a magyar nemzetiségűek létszáma 4000-re tehető.

A budapesti hivatal összességében megállapította, hogy a tíz évvel ezelőtti népszámlálások eredményeihez viszonyítva a Kárpát-medence lakosságszáma csökkent, és a csökkenés nagysága meghaladta az 1 millió 100 ezret. „Fontos tendencia, hogy az ezredfordulót követő évtizedben a magukat magyar nemzetiségűként megjelölők csökkenésének üteme felgyorsult, a korábbi bő egymilliós csökkenést mintegy egymillió négyszázezres követte, aminek oka jelentős részben a nemzetiségükről nem nyilatkozók számának növekedése” – szerepel a jelentésben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés