
Immár tizenkét városban zajlik október elején a 15. Erdélyi Magyar Filmszemle, amely a legújabb magyar filmeket kívánja megismertetni az erdélyi közönséggel – közölték pénteken a szervezők.
2015. szeptember 18., 17:132015. szeptember 18., 17:13
Az erdélyi magyar filmszemle helyszíneit évről évre bővítették, 2013-ban hét város adott otthont a vetítéseknek, tavaly pedig már tíz városban voltak láthatók a magyar alkotások. Továbbra is Kolozsvár a fő helyszín, emellett Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Nagybányán, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Aradon is megtekinthetik az érdeklődők a műsorra tűzött legfrissebb magyar filmeket szeptember 30. és október 4. között.
A most nyilvánosságra hozott program szerint összesen kilenc nagyjátékfilmmel, több mint negyven rövidfilmmel, hat dokumentumfilmmel, és gyerekeknek szóló vetítésekkel várják a szervezők a közönséget. Bekerült a válogatásba egyebek mellett a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű programjának fődíját 2014-ben elnyerő Fehér isten című film, amelyet Mundruczó Kornél rendezett, Ujj Mészáros Károly több filmfesztivált megjárt Liza, a rókatündér című alkotása, valamint Árpa Attila Argo 2-je.
A fesztivál az idén is várja a mozikba a legkisebbeket, ezúttal két felejthetetlen Dargay Attila-filmmel, a Lúdas Matyival és a Szaffival, valamint a Mancs című családi kalandfilmmel, Pejó Róbert alkotásával.
A hétvégi délelőttök gyerekfoglalkozásokkal egészülnek ki Nagyváradon és Csíkszeredában. Székelyudvarhelyen lesz autós mozi, illetve több városban szerveznek találkozót a meghívott alkotókkal.
A 2001-ben alapított Filmtettfeszt szervezői általában olyan filmeket tűznek műsorra, amelyek Romániában nem kerülnek moziforgalmazásba, emellett bemutatkozási lehetőséget és nyilvánosságot biztosítanak az erdélyi filmesek alkotásainak.
Részletes, városokra és napokra lebontott program a fesztivál honlapján található.
Ilie Bolojan miniszterelnök bejelentése szerint a koalíciós pártok vezetőinek csütörtök délelőtti ülésén megtalálták a megoldást a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kért szolidaritási csomag finanszírozására.
Nicușor Dan elnököt csütörtökön fogadta Mark Rutte, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének főtitkára a NATO brüsszeli székhelyén.
A magyar tudomány és kultúra emberei munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
A külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy börtönbüntetésre ítéltek Oroszországban egy román állampolgárt.
A legfontosabb feladatunk, hogy Magyarországot soha ne engedjük belerángatni a háborúba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, a kiszabadított hadifoglyokkal való, Budapestre érkezésekor.
Egyiptomból Romániába érkezett szerda egy magán légitársaság gépén 172 román állampolgár, akik Izraelből kértek segítséget a hazatéréshez – közölte a külügy.
Az iráni légvédelem, a légierő, a haditengerészet és a vezetőség megsemmisítését jelentette be kedden Donald Trump amerikai elnök, aki hozzátette, hogy Teherán tárgyalni akar, ám, mint mondta, ehhez már túl késő.
A közel-keleti események miatt összesen 28 járatot töröltek kedden a bukaresti repülőtereken az Izraelbe, Dubajba, Bahrainba, Katarba és Jordániába közlekedő útvonalon – tájékoztatott a fővárosi repülőtér-üzemeltető vállalat (CNAB).
Hétfő estére halasztották a 300 román állampolgár hazaszállítására szervezett TAROM-különjáratok elindítását. Ők a közel-keleti konfliktuszónából kerültek Egyiptomba, hogy biztonságosabb helyről térhessenek haza.
Ilie Bolojan miniszterelnök hétfő reggelre tanácskozást hívott össze a közel-keleti konfliktus térségében rekedt román állampolgárok helyzetéről – közölte a kormány sajtóirodája.
szóljon hozzá!