Tisztújítás, alapszabály-módosítás előtt az EMNP

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) április 20-ai országos küldöttgyűlésének előkészületeit ismertette Gergely Balázs alelnök szerdán Kolozsváron.

2013. április 17., 16:382013. április 17., 16:38

A politikus elmondta, a Grand Hotel Napoca konferencia-központjában rendezendő kongresszusra 435 küldöttet várnak, akik a párt eddigi ötfős elnökségének hét tagúra bővítéséről is dönthetnek. A bővítés akkor történhet meg, ha az elnökség javaslata alapján a Néppárt 237 önkormányzati képviselőjét tömörítő Országos Önkormányzati Tanács és az országos választmány pénteken megválasztandó elnökei helyet kapnak az eddig csak az országos elnököt és alelnököket tömörítő elnökségben.

Gergely Balázs elmondta, az országos tisztségek jelöltállítási folyamata pénteken zárul, és „meglepetésekre” számít az alelnöki tisztségek esetében. Hozzátette, péntekig lehet jelölni az elnöki és alelnöki tisztségekre, ezért nem kívánt részleteket közölni a már benyújtott jelölésekről.

A kongresszus meghívottjai között szerepel Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Schiffer András, a Lehet Más a Politika társelnöke, Füzes Oszkár, Magyarország romániai nagykövete, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja és Mark Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergenciapárt képviselője. A határon túli magyar politikai pártok részéről Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja elnöke, Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke vesz részt.

A küldöttgyűlés hivatott megvitatni és elfogadni azt a régióátalakításra vonatkozó néppárti javaslatcsomagot, amelyet a dr. Szilágyi Ferenc adjunktus, közigazgatási földrajzzal foglalkozó szakember vezette szakértői csoport dolgozott ki. A kongresszus napirendjén szerepel az új alapszabály, illetve a módosított szervezeti és működési szabályzat elfogadása is. Gergely Balázs közölte, ugyancsak Kolozsváron alakul meg a Minta, az EMNP ifjúsági partnerszervezete.

„A kezdeményezők nem a Néppárt egy belső struktúráját kívánták létrehozni, hanem egy olyan politizáló ifjúsági szervezetet, amely partneri viszonyban kívánja segíteni a párt munkáját, ahogy a Néppárt politikusai is segíteni szeretnék ezeknek a fiataloknak a törekvéseit” – vázolta Gergely.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés