Táncolni tanult Károly herceg

Néptáncot tanult és a helyiek által sütött háromszéki pityókás kenyeret is megkóstolta hétvégi erdélyi magánlátogatása során Károly herceg, akit szombaton díszdoktori címmel tüntettek ki a bukaresti tudományegyetem jogi karán.

Krónika

2014. június 01., 19:502014. június 01., 19:50

A brit trónörökös beszédében az ország kulturális, építészeti örökségét méltatta, illetve a vidéki élettel kapcsolatos hagyományok megőrzésének fontosságát hangsúlyozta. A ceremónián jelen lévő Mihnea Costoiu felsőoktatásért felelős miniszter úgy nyilatkozott, hogy Románia sokat köszönhet Károly hercegnek, aki külföldön jó hírét kelti az országnak.

Az ünnepség előtt a brit trónörökös Traian Băsescu államfővel folytatott megbeszélést az elnöki hivatalban, aki szintén megköszönte neki a román nép iránt tanúsított barátságát.

A bukaresti hivatalos látogatás előtt Károly herceg háromszéki birtokán, Zalánpatakon tartózkodott, ahol a helyiek szabadtéri ünnepséget szerveztek számára. A mintegy 50 falusi jelenlétében zajló ünnepségen vaddisznópörkölttel és túrós puliszkával vendégelték meg, illetve a sepsiszentgyörgyi Diószegi pékség által készített pityókás kenyeret is megkóstolta.

A pékséget vezető Diószegi László a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a hercegnek nagyon ízlett a kenyér, és afelől is érdeklődött, hogy milyen lisztből készül. Elmondta, az is felkeltette a brit trónörökös érdeklődését, hogy a hagyományos székely termék immár Nagy-Britanniában is megvásárolható. Az ünnepség alatt a herceget magyar népzenével szórakoztatták, a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar Facebook-oldalára feltett fényképek tanulsága szerint Károly herceg nemcsak hallgatta a magyar népzenét, táncolni is megpróbált rá.

Kasléder József, a Zalánpatakot is magában foglaló Málnás község polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a hercegi látogatás legfőbb üzenete, hogy a brit trónörökös választotta Zalánpatakot, nem pedig fordítva.

Rámutatott, bár az eldugott településnek számos értéke van, például az érintetlen természet, a brit trónörökös távozása után senki nem érdeklődik iránta. Elmondta, a helyi fiatalokkal társulást hoztak létre, amely erdei gyümölcsök, gombák feldolgozásával helyi termékeket állítana elő. „Van egy márkánk, és ki akarjuk használni, de a társulásnak egyetlen leje sincs” – panaszolta a Mediafaxnak az elöljáró, aki szerint megpróbáltak uniós pályázaton pénzt szerezni a projekthez, de a szigorú követelmények miatt nem jártak sikerrel.

Mint arról beszámoltunk, Károly herceg kedden érkezett Erdélybe, többek között a brassói Fekete-templomot is felkereste, és szokás szerint Kálnoky Tibor gróf miklósvári rezidenciáján szállt meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 18., hétfő

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban

Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.

Videón, ahogy összeütközik a levegőben két katonai repülőgép az Egyesült Államokban
Hirdetés
2026. május 14., csütörtök

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is

Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.

Nemzetközi szinten mutatták be, hogyan verték át hamis gyógyszerekkel a fogyasztókat nálunk is
2026. május 14., csütörtök

A kínai elnökkel tárgyalt Donald Trump: 2026 történelmi év lehet a kínai–amerikai kapcsolatokban

Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.

A kínai elnökkel tárgyalt Donald Trump: 2026 történelmi év lehet a kínai–amerikai kapcsolatokban
2026. május 13., szerda

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.

Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján
Hirdetés
2026. május 12., kedd

Román és magyar állampolgárságot is szerezhetnek az ukránok, anélkül, hogy le kéne mondjanak az eredeti állampolgárságukról

Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.

Román és magyar állampolgárságot is szerezhetnek az ukránok, anélkül, hogy le kéne mondjanak az eredeti állampolgárságukról
2026. május 10., vasárnap

Hantavírus: kikötött a hajó, de konfliktus alakult ki az elhúzódó evakuálás miatt

Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.

Hantavírus: kikötött a hajó, de konfliktus alakult ki az elhúzódó evakuálás miatt
2026. május 10., vasárnap

Repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán Amerikában

Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.

Repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán Amerikában
Hirdetés
2026. május 07., csütörtök

Újabb tűzszünet lesz az orosz-ukrán háborúban

Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.

Újabb tűzszünet lesz az orosz-ukrán háborúban
2026. május 06., szerda

Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, a CNN alapítója

Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.

Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, a CNN alapítója
2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés