
Fotó: Kristó Róbert
Közigazgatási régiókra van szüksége Romániának a jelenlegi szupercentralizált rendszer helyett – hangoztatta Victor Ponta.
2013. április 02., 17:242013. április 02., 17:24
Közigazgatási régiókra van szüksége Romániának a jelenlegi szupercentralizált rendszer helyett – hangoztatta Victor Ponta miniszterelnök kedden azon a fórumon, amelyet a román tudományos akadémián rendeztek az ország regionális átszervezéséről. A kormányfő rámutatott, ő maga is nap mint nap szembesül a túlzott központosítással, márpedig szerinte egy szupercentralizált kormányzás nem lehet hatékony. Példaként az igazságszolgáltatást hozta fel: majdnem minden per a bukaresti legfelsőbb bíróságon fejeződik be, holott szerinte az igazságszolgáltatást úgy kellene megszervezni, hogy a pereket a regionális táblabíróságokon lehessen lezárni. „Másutt egy állam legfelsőbb bíróságán, Amerikában például, kilenc bíró dolgozik. Romániában 120-130, és így is kevesen vannak az ügyek számához képest” – érvelt Ponta, hozzátéve, hogy az igazságszolgáltatást is a megalakítandó közigazgatási régiók szintjén kell megszervezni.
A kormányfő elismerte, nem az Európai Bizottság kéri Romániától a közigazgatási régiók megalakítását, de szerinte Brüsszel is üdvözli az elképzelést. Rámutatott: a régiók létrehozásától Bukarest azt reméli, hogy növekedni fog az uniós támogatások lehívásának hatékonysága, mert most a megyék legnagyobb gondja, hogy az uniós pályázatok önrészéért a bukaresti minisztériumokban kell kilincselni. Ponta felhívta a figyelmet arra, hogy a régiók kialakításáról kezdődött közvita értelmetlenné válik, ha nem sikerül az első lépést megtenni, azaz beépíteni az alkotmányba a közigazgatási régiók fogalmát, meghatározni ezek hatáskörét és elfogadtatni az új alaptörvényt a népszavazáson. A kormányfő arra utalt, hogy az alkotmánymódosításhoz érvényes népszavazás szükséges, és egyes elemzők szerint kétséges, hogy egy esetleges referendumon a részvétel meghaladja az – ötven százalék plusz egy fős – érvényességi küszöböt. A kétharmados többséggel rendelkező Szociálliberális Unió (USL) a 2013-as év két legfontosabb célkitűzéseként határozta meg az alkotmánymódosítást és a közigazgatási régiók megalakítását. Az USL azt szeretné, ha az EU 2014-2020-as költségvetési időszakában már az újonnan megalakult közigazgatási régiók pályázhatnának az uniós támogatásokra.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!