
Összesen hét állomáson, köztük Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is bemutatja a Jogaink Romániában magyarul című kötetet Kis Júlia ügyvéd és Sorbán Attila Örs, az EMI elnöke. Az eseményen a résztvevők díjmentesen jutnak hozzá a példányokhoz.
2014. július 09., 14:012014. július 09., 14:01
Székelyföldi körútja alkalmával két háromszéki városban is bemutatják a Jogaink Romániában magyarul című kötetet, amelyet Kis Júlia és Kató Katalin ügyvédek szerkesztettek, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak országos szervezete adott ki. A kötetnek márciusban már volt egy teltházas bemutatója Kolozsváron, akkor több doboznyit is kiosztottak a kiadványból, és a szervezet vezetőségétől azóta is többször érdeklődnek, hogy hol szerezhető be.
Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke portálunk megkeresésére elmondta, munkájuk során azt tapasztalták, az erdélyi magyarok egyik leggyakoribb problémája az, hogy nem ismerik saját jogaikat. Ennek vélhetően egyik oka, hogy a román törvénykezés érthetetlen egy székely ember számára, ezért úgy döntöttek: közérthető formában lefordíttatják magyarra. Az elnök hozzátette, nem egy specifikus könyvről van szó, hanem próbálták sűríteni és összegezni azokat a törvényeket, amelyekkel mindenki találkozhat a hétköznapokban, illetve olvashatók benne a kisebbségi anyanyelvhasználati jogok is.
A kézdivásárhelyi bemutatóra csütörtökön este 16 órától a Gyűjtemények Házában, illetve a sepsiszentgyörgyire 19 órától a Lábas Ház kiállítótermében kerül sor. Ezt követően még öt helyszínre látogatnak el, pénteken Székelyudvarhelyre és Csíkszeredába, szombaton pedig Nyárádszeredában, Csíkszentmihályon és Marosvásárhelyen juthatnak hozzá ingyenesen az érdeklődők a kiadványhoz.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!