
Képünk illusztráció
Fotó: Rosta Tibor/MTI
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Nonprofit Kft. Szakírói kurzus címmel – a PIM Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetének szakmai közreműködésével – 10 hónapos programot hirdet, amelyre szeretettel várja a színház és a cirkusz világának megismerésére, annak bemutatására kedvet, elhivatottságot érző fiatalokat.
2020. december 10., 18:202020. december 10., 18:20
A kurzus célja, hogy a tollforgató hajlamú jelentkezők belülről szemlélve ismerkedjenek meg azzal a közeggel, amelyről majd tudósítanak és véleményt formálnak a médiában; bepillantást nyerjenek a színház és cirkusz munkájába, az előkészületi és a próbafolyamatokba. A program keretében kiemelt figyelem irányul a Magyarország határain kívül dolgozó magyar társulatok alkotásaira, az előadásnéző turnékra, fesztiválokra.
A szakírói kurzus várható kezdő időpontja: 2021.02.15., a jelentkezés beadási határideje: 2020.12.21. éjfél.
Az érdeklődők a felhívás részleteiről és a jelentkezés feltételeiről ezen a linken tájékozódhatnak.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!