
A román oktatási minisztérium szerint Hargita és Kovászna megyében az előírások betartásával használják az iskolákban A székelység története című kézikönyvet, amelyből gimnazista diákok tanulhatnak választható tantárgy keretében.
2013. március 11., 17:592013. március 11., 17:59
Ez abból a tájékoztató dokumentumból derül ki, amelyet a minisztérium kisebbségi oktatásért felelős igazgatósága írt egy olyan állampolgári beadványra, amely kifogásolta a kézikönyv iskolákban való használatát. A válasz nyomán a Maros, a Hargita és a Kovászna megyei románok civil fóruma nevű szervezet hétfőn a szaktárca kisebbségi oktatásért felelős igazgatósága két vezetőjének leváltását kérte, ugyanis ők látták el kézjegyükkel a dokumentumot. A civil szervezet közleményében idézi, hogy a Szőcs Domokos főosztályvezető és Szepesi Alexandru osztályvezető által aláírt minisztériumi válasz szerint a hatodikos és hetedik osztályos diákoknak ajánlott kézikönyv nem minősül tankönyvnek, tudományos szempontból megfelel a történelmi valóságnak. A dokumentum szerint azok az iskolák, amelyek bevezették ezt a választható tantárgyat, tiszteletben tartották a két megye tanfelügyelősége által megszabott eljárásokat.
A civil szervezet tiltakozik a minisztériumi válasz miatt, mert szerintük figyelmen kívül hagyja, hogy a kézikönyv „a románokra nézve megengedhetetlen sértéseket tartalmaz”. Mint ismeretes, a kézikönyvet a Hargita megyei önkormányzat megbízásából székelyföldi történelemtanárokból és történészekből álló 11 tagú bizottság készítette. A szerzők célja az volt, hogy a tavaly szeptemberben bemutatott kiadvány tankönyvnek is megfeleljen, de kézikönyvként bármelyik korosztály számára hasznos olvasmány legyen.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
szóljon hozzá!