
A magyar nyelv nemzetmegtartó erejét hangsúlyozta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem rendezvényének megnyitóján kedden Budapesten.
2014. július 08., 16:392014. július 08., 16:39
Semjén Zsolt beszédében kiemelte: a magyar nyelv az egyes ember és a nemzet egésze szempontjából egyaránt kulcsfontosságú, s a reformkor óta evidencia, hogy a magyar nemzet ereje és a magyar nyelv „kiteljesedése” egymással szoros összefüggésben áll. Bármely ország területére szakított bennünket a történelem vihara, egy nyelvet beszélünk, egy kultúrkörnek, nemzetnek és sorsközösségnek vagyunk a tagjai – fogalmazott.
Azt mondta, mindenkinek megvan a dolga a nemzet építése érdekében, a magyar állam feladata és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és az emberek életminősége javuljon.
Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a megnyitón közölte: 300 milliárd forintos infrastruktúra-fejlesztési programot indít a kormány a Kárpát-medencében azzal a céllal, hogy 2020-ig megduplázódjon a magyar országhatáron lévő átkelők száma.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!