Romániába vezetnek az európai lóhúsbotrány szálai

Romániai vágóhíd okozhatta az európai méretű élelmiszer-hamisítást. A lóhúsbotrány a hét végén robbant ki Nagy-Britanniában, miután a marhahúsos készítményként árusított, ám nagy mennyiségű lóhúst tartalmazó élelmiszerféleségeket a szigetországban forgalmazó svéd vállalat francia beszállítója Párizsban feljelentést tett a romániai vágóhidakról származó hús miatt.

2013. február 10., 16:532013. február 10., 16:53

2013. február 10., 18:402013. február 10., 18:40

 

A Findus nevű, fagyasztott hústermékek előállítására és nagybani forgalmazására szakosodott svéd vállalat francia leányvállalata szombaton bejelentette: ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, amiért lóhúst találtak olyan termékeiben, amelynek csak marhahúst lett volna szabad tartalmaznia. „Minket is átvertek\" – írta közleményében Matthieu Lambeaux, a Findus France vezérigazgatója. Szerinte az ügynek két áldozata van: a Findus és a fogyasztó, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. Nagy-Britanniában vizsgálatot indítottak, miután a Findus egyes marhahúsos lasagna-készítményei valójában 60 százaléknál nagyobb arányban, sőt egyes esetekben 100 százalékban lóhúst tartalmaztak, amelynek fogyasztása tabunak számít a lóversenyek hazájában.

A Franciaországban készített termék forgalmazását – amely hivatalosan a hús származási országa – Nagy-Britanniában és Svédországban is leállították. A Findus húsimporttal foglalkozó dél-franciaországi beszállítója, a Spanghero bejelentette: feljelentést tesz a romániai vágóhíd ellen, ahonnan a húst rendelte. „Európai eredetű marhahúst vettünk, és azt továbbadtuk. Ha tényleg lóhúsról van szó, akkor azt a romániai beszállítóinkon fogjuk számon kérni\" – mondta szombaton Barthélémy Aguerre, a Spanghero elnöke, de nem közölte a romániai beszállítója pontos nevét. Péntek este egy fagyasztott hústermékek előállításával foglalkozó másik francia cég, a Comigel, amely szintén a Spangherótól rendeli a húst, közölte: a Nagy-Britanniában forgalmazott termékekbe Romániából érkezett a hús.

Daniel Constantin mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vizsgálatot rendelt el az ügyben, de kételyeinek is hangot adott, hogy valóban Romániából származott a lóhús. A tárcavezető szombaton elmondta: nem a francia vagy brit hatóságok, hanem a nyersanyagot beszállító francia cég állította azt, hogy Romániából származott a lóhús. Hozzátette: az élelmiszerbiztonsági hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben, és szombaton ellenőrizték a francia kereskedő által megnevezett két román vágóhidat. „Az egyik eleve nem jön szóba, mert semmilyen marhahúsexportja nem volt az uniós piacokra. Egyébként ennek a két cégnek van működési engedélye lóvágóhíd működtetésére. A két román cég közvetítőkön keresztül exportált is lóhúst az unióba, de nem a botrányban érintett franciaországi kereskedőnek\" – mondta a miniszter. Sorin Minea, a hazai élelmiszeripari vállalatokat tömörítő Romalimenta egyesület elnöke elmondta: a francia beszállítónak tudnia kellett, hogy lóhússal dolgozik, hiszen a marhahúsnak egész más az íze, a színe és az összetétele. Szerinte pénzügyi okokból rendelt lóhúst a francia cég, az ugyanis olcsóbb, mint a marhahús.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés