Románia továbbra is megakadályozná, hogy az EU kiterjessze hatáskörét a kisebbségvédelemre

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a román miniszterelnöki hivatal közti újabb levélváltásból kiderült, hogy az előbbi ismételt kérésére sem lép ki Románia az SZNT Európai Bizottság ellen indított peréből. Az Európai Bizottságot az SZNT képviselői luxembourgi bíróságon azért perelték be, mert a bizottság elutasította a nemzeti európai régiókra vonatkozó polgári kezdeményezésük bejegyzését. A perbe a bizottság oldalán lépett be Szlovákia, Görögország és Románia, és a kezdeményezők oldalán Magyarország.

Szabó Enikő

2014. augusztus 16., 12:172014. augusztus 16., 12:17

„Az Európai Unió Bíróságához ez ügyben benyújtott beavatkozási kérelem célja az, hogy elejét vegye az Európai Unió hatáskörének a joggyakorlat révén való kiterjesztését olyan területekre, amelyek a tagországok nemzeti szuverenitása alá tartoznak, mint például a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelme. Úgy értékeljük, hogy ezen a területen az Európai Unió nem rendelkezik az alapszerződések által biztosított jogkörökkel, amint ezt az EU bíróságához folyó év június 25-én eljuttatott írott álláspontunkban meg is indokoltuk” – közölte a miniszterelnöki hivatal az Izsák Balázsnak küldött levelében.

Ugyanakkor az illetékesek leszögezték: hogy, bár nagyra értékelik az európai polgári kezdeményezés intézményét és bátorítják ezen eszköznek az Unió polgárai általi használatát, nem fogadhatják el azt, hogy ezt az eszközt arra használják fel, hogy az Európai Uniónak az alapszerződésekben rögzített jogait kiterjesszék.

Izsák Balázs SZNT-elnök válaszában úgy véli, hogy Románia beavatkozási kérelme a kezdeményezés hibás értelmezéséből indul ki és a beavatkozási kérelem indoklása irreleváns. „Az említett kezdeményezés az Unió kohéziós politikájára vonatkozik, és nem a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogaira” – mutatott rá Izsák. Szerinte, mivel az EU hatáskörének bővítése csakis az Európai Unióról szóló szerződések módosításával történhet, amely meghaladja egy polgári kezdeményezés, de egy bírósági eljárás kereteit is, Románia beavatkozási kérelme fölösleges.

Az SZNT-elnök leszögezte: a polgári kezdeményezés sikere minden tagállam, tehát Románia érdeke is. Ésszerű és hasznos lett volna, ha a román állam nem az alperes, hanem a felperesek mellett avatkozik be. Az ezzel ellentétes megközelítés olyan rejtett szándékként értelmezhető, amely a romániai magyar közösség, de elsősorban Székelyföld többségi székely lakosságának az erőszakos asszimilációját célozza.

A Minority SafePack című – kimondottan a nemzeti kisebbségek jogaira vonatkozó – polgári kezdeményezés kapcsán Izsák Balázs felhívta a miniszterelnök figyelmét arra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek tett ígéretére, mely szerint Románia nem tesz le indoklást az RMDSZ és partnerei által kidolgozott polgári kezdeményezés luxembourgi perében. „Egy ilyen fokú következetlenség az Európai Bíróság előtt megkérdőjelezi a beavatkozó szavahihetőségét\" – zárta miniszterelnöknek címzett válaszlevelét Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben

Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.

Két román állampolgár is érintett a dániai vonatbalesetben
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken

Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.

Újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken
2026. április 22., szerda

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija

Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.

Magyar drogbárónak nevezi a rendőrség, egy akciófilmet is megérne Mexikóig vezető sztorija
2026. április 18., szombat

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően

Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.

Megtanítalak vezetni – egyszerűen, közérthetően
Hirdetés
2026. április 18., szombat

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője

Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.

A Hormuzi-szoros teljes újranyitását szorgalmazta Párizsban közel ötven ország vezetője
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
2026. április 17., péntek

Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost

2026. április 17., péntek

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól

Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.

Ez gyors volt: máris megjött az EU-n belül egy Ukrajna-ügyi blokkolási ígéret az egyik tagországtól
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.

Tűzszünet Iránban: megnyílik a Hormuzi-szoros, leállnak az amerikai csapások
2026. április 07., kedd

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját

Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

J.D. Vance Budapesten: az energiaválsággal küzdő európai vezetőknek követniük kellett volna Orbán Viktor példáját
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.

Meghalt Chuck Norris
Meghalt Chuck Norris
2026. március 20., péntek

Meghalt Chuck Norris

Hirdetés