Románia elhalaszthatja az euró bevezetését, de teljesítenie kell vállalásait

2015-ről Románia elhalaszthatja az euró bevezetését, de konszolidálnia kell pénzügypolitikáját, hogy „rátérhessen a jó útra”, nyilatkozta kedden Bukarestben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn.

Szőcs Lóránt

2010. március 30., 16:432010. március 30., 16:43

2010. április 08., 21:582010. április 08., 21:58

Galéria

A gazdasági válság miatt több ország halasztani kényszerült az eurózónához történő csatlakozását, az IMF vezetője példaként Lengyelországot említette, ahol 2012-ről 2014-re módosították az időpontot. Strauss-Kahn elmondta, az EU-s országok nem kötelesek minél hamarabb bevezetni az eurót, de „kötelező módon be kell vezetniük”. Hangsúlyozta egy erős közösséghez tartozás áldozatokkal is jár, le kell mondani bizonyos önálló döntésekről és elfogadni a központi határozatokat.

„Ami jelenleg történik az az eurózónához közelíti Romániát. Meglátjuk mikor kerül erre sor, lehet később is a tervezettnél. (...) A pénzügypolitikának segítenie kell, hogy jó útra térjen az országot”, mondotta Strauss-Kahn.

Korábban az incont.ro kérdésére elmondta, Románia számára szerencsésebb lenne, ha egy vagy két évvel halasztaná az euró bevezetését. Az IMF igazgatója szerint a költségvetési hiány és az eladósodási szint növekedése elkerülhetetlen volt a válság miatt, de a jövőben a tartozások mértékének csökkentésére kell figyelniük. Egy tűzvészhez hasonlította a helyzetet, amikor a gyermekek a házban maradnak és egyetlen lehetőséged van, minél több vizet locsolni.

„Sikerül megmentened a gyermekeidet, de minden elázik, és ezt el kell fogadnod. A kormányoknak meg kell küzdeniük az eladósodás problémájával és éppen ezért mi ragaszkodunk a hiány jövőbeni korlátozásához”– mondotta Strauss-Kahn. A IMF vezetője szerint a kormányok által követendő szabály: ne legyen olyan hiányod, amely hosszútávon nem fenntartható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellness-t állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához

Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.

A PSD-nek jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához
2026. augusztus 13., csütörtök

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.

A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél talált drón ügyét
2026. augusztus 13., csütörtök

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják

Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.

Csúszik a Virág negyedi felújítás, de a veszélyes garázsromokat felszámolják
Hirdetés