Rétvári: fontos eredmények a nemzetpolitikában

A külhoni magyarok egyszerűsített honosítását, a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot és a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítását emelte ki a határon túli magyarokra vonatkozó feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló tárgyalásakor a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára kedden az Országgyűlésben.

2013. február 26., 18:142013. február 26., 18:14

Rétvári Bence elmondta, mára a leadott honosítási kérelmek száma meghaladja a 370 ezret, az elbírált igénylések száma a 320 ezret; a legtöbb kérelem Erdélyből és Vajdaságból érkezett. Az érdeklődés töretlen, a magyar állampolgárság iránti igény folyamatosan magas: hetente körülbelül négyezren adják be a kérelmüket, és ugyanennyien szerzik meg vagy vissza a magyar állampolgárságot, így az év végére elérheti a félmillió főt a külhoni magyar állampolgárok száma.

„Az egyszerűsített honosítás történelmi sikertörténetté vált, az alaptörvény által is deklarált egységes magyar nemzet valóban közjogilag is egységesült” – fogalmazott. Az államtitkár hozzátette: az elmúlt két évben az állampolgárságra vonatkozó szabályok tovább egyszerűsödtek, könnyítve mind a kérelmezők, mind az eljáró hatóságok helyzetét. Az ügyintézési határidő három hónapra csökkent, bővült a kérelmet átvevők köre, a honosítottak hivatalból kerülnek a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásába. A Magyary Egyszerűsítési Programban való részvétel eredményeként az anyakönyvi, az állampolgársági eljárások, valamint a polgárok személyiadat- és lakcímnyilvántartásával kapcsolatos eljárások jelentősen egyszerűsödtek, az ügyfelek adminisztratív terheit csökkentő, ügyfélbarát eljárásokat vezettek be.

A Határtalanul! osztálykirándulási programban 2011 szeptembere és 2012 júniusa között 15 ezer 130 diák (ebből 1174 külhoni) és 1702 tanár (ebből 166 külhoni) vett részt – folytatta Rétvári Bence, kiemelve: az idei tanévben már 17 ezer anyaországi diák utazott, vagy utazik ki külhoni magyarlakta területekre a program keretében. Azt mondta, 2012-ben szintén kiemelt jelentőségű volt A külhoni magyar óvódák éve program, amelynek elsődleges célja az volt, hogy felhívják a külhoni magyarság figyelmét az anyanyelvi óvodai nevelés fontosságára, hozzájáruljanak az óvodai nevelés minőségének emeléséhez, és ösztönzőleg hassanak a szülőkre, hogy magyar óvodába írassák gyermekeiket.

Kiemelt programként nevesítette 2012-ben a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítását. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett emberek azt érezzék, nincsenek magukra hagyva, mögöttük áll a magyar kormány és az anyaország, és kész a szükséges segítséget megadni nekik. Rétvári Bence felidézte: a külhoni magyarság javaslatai alapján, a nemzeti jelentőségű intézmények kritériumrendszerének figyelembe vételével, a nemzeti jelentőségű intézmények körét úgy alakították ki, hogy a külhoni magyarság legfontosabb intézményei és programjai részesülhessenek normatív alapú, hosszú távra kiszámítható támogatásban. Előnyben részesülnek az Európai Unió határain kívül eső régiók, így Kárpátalja és Vajdaság magyarsága.

Szólt arról, hogy a kormány 2014 végéig az évente esedékes működési költség felett összesen 4,16 milliárd forintot bocsát a Sapientia Alapítvány rendelkezésére. A moldvai csángó oktatási programról kiemelte: 2012 februárjától a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége koordinálja a programot, 26 helyszínen kezdődhetett el az oktatás, és a működési költségek 36 százalékkal csökkentek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Nagyhatalmi játszmákba bonyolódhatott az a két román férfi, akiket most börtönre ítéltek Londonban
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott

Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.

Ukrajna szerint a konstancai drónincidens elszigetelt eset volt, amelyet az orosz elektronikai hadviselés okozott
2026. július 02., csütörtök

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő

A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.

Már a szomszédban az Ázsiából származó, sejtelmesen baljós nevű kártevő
2026. június 29., hétfő

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról

Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.

Egy csomagra akár többször is ki kell fizetni a 3 eurót – íme a részletek az új uniós vámszabályról
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

A galaci drónincidens következtében bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba
2026. június 25., csütörtök

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord

Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.

Hőség Európában: Nagy-Britanniában és Spanyolországban is megdőlt a melegrekord
2026. június 23., kedd

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson

Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.

Trump szerint rekordmennyiségű kőolaj jutott át a Hormuzi-szoroson
Hirdetés
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök
2026. június 22., hétfő

Távozik Keir Starmer brit miniszterelnök

2026. június 20., szombat

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost

Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.

Eddig tartott: Irán ismét lezárja a Hormuzi-szorost
2026. június 20., szombat

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek

Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.

Vasúti szerencsétlenség Angliában: egy mozdonyvezető meghalt, többtucatnyian megsérültek
Hirdetés