
Fotó: gov.ro
Elfogadta a kormány szerdai ülésén a társadalombiztosítási hozzájárulás (tb/CAS) 5 százalékponttal való csökkentésére vonatkozó törvénytervezetet. A dokumentumot a továbbiakban a parlament elé terjesztik: Victor Ponta miniszterelnök bejelentése szerint előbb a szenátus, majd várhatóan már július elején a képviselőház is gyorsított eljárásban vitatja meg a tervezetet.
2014. június 18., 19:302014. június 18., 19:30
Ponta arról is beszélt, hogy a tb-csökkentés nyolc évig tartható fenn évi 4,8 milliárd lejes költségvetés kiesés mellett abban az esetben, ha az országos adóhatóságnak (ANAF) sikerül visszaszereznie a csődbe jutott adófizetőktől a 40 milliárd lejes elmaradást.
A kormányfő ezzel indokolta, miért „rendkívül fontos”, hogy Traian Băsescu államfő minél hamarabb kihirdesse az új csődtörvényt, „amelyre a gazdasági szférának is szüksége van.” A kormány áprilisi adatai szerint több mint 54 ezer adófizető ellen zajlik csődeljárás, az érintettek pedig közel 42 milliárd lejjel tartoznak az adóhatóságnak. Az államkassza számára ez 29,7 milliárd lejes hiányt jelent, míg a társadalombiztosítási rendszerben 8,99 milliárd lejes, az egészségügyi biztosítási büdzsében pedig 2,29 milliárd lejes kiesést.
Victor Ponta kedden levélben hívta fel az Alkotmánybíróság elnökének figyelmét, hogy az új csődtörvény kihirdetésének halogatása óriási hiányt okoz az állami költségvetésben.
A tb-csökkentés miatt aggódnak az alkalmazottak érdekeit képviselő érdekvédelmi szervezetek: az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség tárgyalásra hívta partnereit, amelynek során az intézkedés várható következményeiről tárgyalnának. A szövetség közleménye szerint a tb öt százalékponttal való csökkentése tulajdonképpen a nyugdíjpénztárhoz való hozzájárulás 19 százalékkal történő visszaesését, azaz évi mintegy 6 milliárd lejes hiányt jelent.
Az Alfa Kartell meglátása szerint eredményesebb lenne, ha a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése nem a munkáltatóra, hanem a munkavállalóra vonatkozna – ezt a véleményt egyébként a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság is osztja. „Az alkalmazottak számára jóval fontosabb volna a plusz összeg, enélkül a hatóságok nem várhatják el, hogy növekedjen a fogyasztás” – olvasható a szakszervezeti szövetség közleményében.
A tb öt százalékponttal való csökkentése nyomán Románia a második helyre kerülne a legalacsonyabb szociális hozzájárulások tekintetében Szlovákia után – derült ki az Accace tanácsadó cég felméréséből. Maria Cojocariu, a cég menedzsere szerint a tb-csökkentés azért is üdvözlendő, mivel nem jár együtt más adók és illetékek emelésével.
Jelenleg egyébként egy bruttó ezer eurót kereső alkalmazott után a munkaadónak 208 lej tb-t kell fizetnie, az októbertől bevezetendő intézkedés nyomán pedig ez az összeg 158 lejre csökkenne. „A hozzájárulás mértékének 15,8 százalékra való mérséklése jelentős megtakarítást jelent majd a munkaadónak” – hangsúlyozta Cojocariu. Szlovákiában a hozzájárulás jelenleg 14 százalékos, ezt követi Lengyelország (16,26 százalék), Csehország (21,5 százalék), míg Magyarországon a tb aránya eléri a 27 százalékot.
A vidéki alkalmazásokat támogatnák
Két éven keresztül mentesülhetnek a társadalmbiztosítási hozzájárulás kifizetése alól azok a munkaadók, akik vidéki környezetben teremtenek új munkahelyeket, miután a szenátus hallgatólagosan elfogadta az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A tervezet azt is előírja, hogy a kis- és közepes vállalkozások keretében alkalmazott személyeket legalább 4 évre kell alkalmazni. A tervezetet a továbbiakban a képviselőháznak is meg kell vitatnia.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!