
Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatot tett a parlament felsőházának, hogy vonja vissza azt a felhatalmazást, amelyet márciusban adott neki a hadsereg Ukrajnában történő alkalmazására – közölte Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő kedden.
2014. június 24., 17:362014. június 24., 17:36
Az államfő (képünkön) kezdeményezése a kelet-ukrajnai helyzet rendezéséről megkezdett háromoldalú tárgyalásokkal kapcsolatos – tájékoztatott Peszkov. Az orosz Szövetségi Tanács (felsőház) március elsején hozott határozatával adott felhatalmazást Putyinnak arra, hogy az orosz állampolgárok védelme érdekében szükség esetén bevethesse az ország hadseregét Ukrajna területén.
Az ügy előzménye, hogy hétfőn Barack Obama amerikai elnök telefonon beszélt Putyinnal. Obama sürgette orosz kollégáját, hogy támogassa a békét Ukrajnában, és hogy tegyen lépéseket a feszültség csökkentése érdekében, mert ellenkező esetben újabb szankciókkal, a Fehér Ház szóvivőjének megfogalmazása szerint „további költségekkel” kell majd számolnia.
„Az elnök beszélt Putyin elnökkel és még egyszer sürgette, hogy a békét támogassa ahelyett, hogy lehetővé teszi a fegyverek és hadianyagok átjutását a határon és hogy továbbra is segíti azokat a militánsokat és szakadárokat, akik tovább destabilizálják a helyzetet Ukrajnában” – hangoztatta hétfőn Josh Earnest, az amerikai elnök hivatalnak szóvivője.
Eközben a két kelet-ukrajnai szakadár terület, Donyeck és Luhanszk megye vezetői hétfőn június 27-ig tartó tűzszünetet hirdettek. A fegyvernyugvás azonban törékenynek bizonyult: Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán terrorellenes hadművelet szóvivője kedden Facebook-oldalán azt közölte, hogy hétfő éjszaka óta lövik az ukrán erők állásait a szeparatista harcosok. Ezzel szemben a szakadárok azzal vádolták az ukrán hadsereget, hogy Luhanszk közelében csapást mért a „népköztársaság” erőire.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!