
Fotó: MTI/Kiss Dániel
Az alaptörvény kimondja, hogy Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, így a székelyekért is – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szombaton a Tolna vármegyei Tevelen, ahol a székely autonómia napjának előestéjén őrtüzet gyújtottak a szolidaritás jeleként.
2023. október 28., 21:582023. október 28., 21:58
Potápi Árpád János a teveli önkormányzat és a helyi székely kör rendezvényén emlékeztetett: a Székely Nemzeti Tanács 2015-ben döntött úgy, hogy október utolsó vasárnapja legyen a székely autonómia napja. A székely autonómia melletti kiállás jeleként vasárnap Magyarországon, valamint a Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is fellobbannak az őrtüzek – tette hozzá.
A bukovinai székely származású politikus, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, kitért arra: a bukovinai székelyek nem tehetnek mást, minthogy kiállnak a székelyek autonómiája mellett, mert
Megjegyezte, Tevel mellett a Völgység más településein is meggyújtják a tüzeket, jelezve a szolidaritást.
Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere az eseményen azt mondta, hogy „ha a Kárpát-medencében összefogunk, és nemzetben, egységben gondolkozunk”, csak idő kérdése, hogy az önrendelkezés mikor valósul meg. Megköszönte a jelenlévőknek, hogy együtt munkálkodnak azért, hogy az önrendelkezés, amely alapvető emberi jog, és amiért 1764-ben, a madéfalvi veszedelemben őseik meghaltak, valamikor otthon, Székelyföldön megadasson.
Illés Tibor, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke többek között elmondta, a székelység jellemzője, hogy befogadóak. „Ezt komolyan is gondoljuk, de egyet kérünk: tiszteletet, és hogy azokat a jogokat, amit mindenki megkaphat, mi is megkaphassuk”.
Asztalos Zoltán, Tevel – szintén bukovinai székely származású – független alpolgármestere idézte a Székely Nemzeti Tanács petícióját, amelyben azt írták, „megerősítjük, hogy nem változott egységünk az autonómia iránt, Székelyföld autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga”.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!