
Fotó: Kisch Norbert
Ki gondolta volna, hogy Európa legnagyobb bió gojibogyó termőföldje a Szatmár megyei Gompáspusztán van. A Kínából származó csodabogyó – magyar nevén ördögcérna vagy farkasbogyó – egyre felkapottabb világszerte.
2014. augusztus 13., 10:052014. augusztus 13., 10:05
Kolbaszer Imre négy évvel ezelőtt ültette el az első magokat, ma rekordnak számító 2,5 hektáros területen terem a kiemelkedő gyógyhatású piros gyümölcs. A vállalkozás beindulása nem volt zökkenőmentes, szakirodalom hiányában ugyanis a szatmári gazdának saját bőrén, saját pénzén, az internetet bújva kellett kitapasztalnia a gojibogyó termesztésének titkát.
A goji alig néhány éve robbant be a köztudatba. Kolbaszer Imre figyelmét is a Kanadában élő fia hívta fel rá. Rábeszélte édesapját, hogy ezzel a növénnyel érdemes foglalkozni, már csak azért is, mert ha a kanadai hideg teleket átvészeli, bizonyára a romániai egyre enyhébb hideg évszakkal is dacolni fog. A városi embernek számító, Nagykárolyban élő gazda korábban soha nem foglalkozott mezőgazdasággal, mégis belevágott a gojitermesztésbe – ha az európaiaknak sikerült elsajátítaniuk a selyemhernyó tenyésztését, talán a goji is menni fog. Fia 50 ezer magot küldött édesapjának, ebből lett a gojiiskola 2,5 ezer palántával, amelyből 800-at kiválogattak és 2011-ben kiültettek.
A nehézségek azonban hamar letörték a kezdeti lelkesedést. Igaz ugyan, hogy 2012-ben rekordtermés nőtt a cserjéken – ami a gazda szerint nem természetes dolog mindössze egy év után –, ám 2013-ban egy nagyon ritka és kegyetlen betegség, a kéregrák az egész ültetvényt megtámadta. Nagy részét ki kellett vágni, csak a 20 százalékát tudták megmenteni, szinte nulláról kellett újrakezdeni. Öröm az ürömben, hogy a betegséget túlélő cserjék immúnissá váltak, így maradt szaporításra elegendő cserje. A munkások ma is naponta tesznek el dugványokat. A gyökeret eresztő növényeket fokozatosan átültetik egyre nagyobb cserepekbe, majd onnan kikerülnek a földbe. A kolozsvári kutatóintézet által egy ausztriai laboratóriumban is szaporítják klónozással, ugyanis ez a módszer sokkal gyorsabb, mint a hagyományos dugványos szaporítás.
A teljes írás az Erdélyi Napló augusztus 14-én megjelenő, 32. lapszámában olvasható.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
Csütörtökön hajnalban újraindult a kőolajszállítás a Barátság vezetéken, és csaknem három hónapnyi szünet után megérkezett az első orosz kőolajszállítmány Szlovákiába – jelentette be Denisa Saková szlovák gazdasági miniszter közösségimédia-profilján.
Hazavitték Magyarországra a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a Police.hu oldalon.
Friss jogosítvány a zsebben, de a valódi vezetési rutin még sehol? Nem vagy ezzel egyedül. Pont erre a helyzetre érkezik hamarosan a Megtanítalak vezetni című videós sorozatunk.
Teljes körű újranyitását kérte a Hormuzi-szorosnak a Perzsa-öböl hajózhatóságának biztosításáról Párizsban pénteken csúcstalálkozót tartott csaknem ötven – magát semlegesnek nevező – ország vezetője.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Szlovákia mindaddig nem hagyja jóvá az Európai Unió legújabb, immár 20. szankciós csomagját Oroszországgal szemben, amíg Ukrajna nem üzemeli be újra a Barátság kőolajvezetéket – jelentette ki kérdésre válaszolva Juraj Blanár szlovák külügyminiszter.
Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Nyolcvanhat éves korában meghalt Chuck Norris harcművészeti bajnok, ikonikus akciófilm-sztár.
szóljon hozzá!