
Fotó: Boda L. Gergely
A Szállításügyi Minisztérium által kezdeményezett határozattervezetet július 22-én bocsátották közvitára, a múlt hét szombatjáig lehetett véleményt mondani róla, vagy javaslatokat tenni. Ha elfogadásra kerül, jaj a stopposoknak, de főként az őket felvevőknek.
2014. augusztus 06., 14:442014. augusztus 06., 14:44
A határozattervezet arról szól, hogy bírságolni lehet az olyan magán- vagy jogi személyeket, akik gépkocsijaikkal személyeket szállítanak, s ezzel a tevékenységgel megsértik a 2003. évi 38-as törvény 55. cikkelyének 3. bekezdését, amely arra vonatkozik, hogy közúti személyszállításra csak azok jogosultak, akik ilyen irányú engedéllyel rendelkeznek, vagyis a bérfuvarozók, más néven taxis társaságok. A tervezet egyetlen pontja ugyanis csak a személygépkocsikra vonatkozik a korábbi törvény módosítása tekintetében. A tervezet készítői a bírságok felső határát 5000 lejben szabnák meg.
Egyelőre nem tudni, hogy szombatig milyen ellenvetések, módosító javaslatok érkeztek be a közmeghallgatás során.
A tervezet indoklásában az áll, hogy a személygépkocsijaikkal magán és jogi személyeket fuvarozókat bírságolnák, olyanokat, akiknek nincs taxis engedélyük. Ezzel a személyszállításra jogosított vállalatok érdekeit kívánnák óvni, egyszersmind az államkassza bevételeit is növelni az adóhányaddal, ami abból származna, hogy növekedne a jogosított cégek bevétele. Az indoklásban azt is megemlítik, hogy ezzel a közlekedésbiztonság is javulna, ugyanis kiszűrnék a személyszállításból a jogosulatlan szállítókat. Egyszersmind megszüntetnék a bérfuvarozást végző taxis cégek illojális konkurenciáját.
A kommunista-korszak jogszabályait idéző rendelettervezet valós célja, hogy növekedjék az államkassza bevétele.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!