Osztályozzák a kórházakat

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Október végétől a biztosított ellátás alapján osztályozzák a kórházakat Romániában. Az erre vonatkozó miniszteri rendelettervezetet közvitára bocsátották a tárca www.ms.ro honlapján, miután hétfőn aláírta Cseke Attila miniszter.

2010. szeptember 14., 11:552010. szeptember 14., 11:55

2010. szeptember 14., 12:002010. szeptember 14., 12:00

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

„Az egészségügyben szükség van a kórházak jóval egyszerűbb osztályozására, amely meghatározza a betegellátók feladatait és ellátási területeit, tehát megmondja, hogy betegként hol, milyen szintű ellátást kell kapnunk. Jelenleg több rendszerbe lehet besorolni az egységeket, és a kompetenciák általában nem egyértelműek, sokszor egymásra tevődnek. Az új rendszer segít, hogy kidolgozzuk azokat az egyértelmű eljárásokat, amelyek szerint a beteg haladni tud a rendszeren belül, valamint hozzájárul, hogy egyértelmű stratégiát dolgozzunk ki a felszerelések és a pénzügyi támogatás tekintetében egyaránt” – nyilatkozta Cseke Attila miniszter.

A tervezet értelmében, a kórházakat 5 csoportba sorolják a szakellátás szintje szerint. A besorolási tényezők között van a kórház elfogadott struktúrája, a biztosított ellátás milyensége (komplexitása), a szakszemélyzet, az ellátás folytonossága, valamint a gépek és felszerelések megléte.

I. – Legmagasabb szintű ellátás:
500–1500 ágyas kórház,
a legmagasabb szintű ellátás gépek és humánerőforrás tekintetében,
minden típusú orvoi ellátás biztosítása, beleértve a legbonyolultabb beavatkozásokat is,
tudományos-oktatási tevékenység biztosítása, valamely akkreditált felsőfokú egészségügyi oktatási intézménnyel kötött szerződés alapján,
a megye, a közigazgatási terület lakosságának és más megyék lakosságának (1 500 000 – 3 000 000 lakos) ellátása.

II. – Magas szintű ellátás:
400–1200 ágyas kórház,
tudományos-oktatási tevékenység biztosítása, valamely akkreditált felsőfokú egészségügyi oktatási intézménnyel kötött szerződés alapján,
a megye, a közigazgatási terület lakosságának és a környező megyék lakosságának (350 000 – 1 500 000 lakos) ellátása.

III. – Közepes szintű ellátás:
300–1000 ágyas kórház,
a megye lakosságának és rendkívüli esetekben, a környező megyék lakosságának (200 000 – 600 000 lakos) középszintű ellátása.

IV. – Alapfokú ellátás:
100–400 ágyas kórház,
a közigazgatási terület és legtöbb 70 km-es körzet lakosságának alapfokú ellátása, egyszerű esetek kezelése.

V. – Korlátozott ellátás:
több osztállyal rendelkező krónikusbeteg-ellátók,
hosszú beutalást igényelő betegségeket ellátó szakkórházak (pl. TBC, járványkórház, pszichiátria, rehabilitációs kórház)
palliatív ellátók, illetve szociomedikális intézmények.

A most készülő rendelettervezet megszabja, milyen alapvető szervezési és műszaki ellátottsági feltételeket kell teljesítenie idéntől az I–V. csoportba sorolható kórházaknak.

A sürgősségi kórházak osztályozása továbbra is az ellátási szint, az anyagi és emberi feltételek megléte, valamint az életveszélyben lévő pácienseknek nyújtott sürgősségi ellátás feltételei szerint történik (2006/1764. sz. miniszteri rendelet alapján) – tájékoztat közleményében a szaktárca sajtószolgálata.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Az elmúlt 24 órában huszonhárom riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai harmincegy embernek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.

Két embert találtak holtan a hegyen
Két embert találtak holtan a hegyen
2026. augusztus 14., péntek

Két embert találtak holtan a hegyen

Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken

Jócskán lehűlt az idő péntekre virradóan Csíkszeredában, a hivatalos mérőállomáson hat fok alá, 5,7 Celsius-fokig esett vissza a hőmérséklet.

Didergős reggel: az előrejelzettnél is jobban lehűlt az idő Csík- és Gyergyószéken
2026. augusztus 14., péntek

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán

Nyilvánosan elérhető a magyar rendőrség internetes oldalán a körözési toplista, amelyre ötven keresett személy került fel.

Székelyföldi és erdélyi születésűek a magyarországi körözési toplistán
2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák

Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.

Összevonná a kis településeket Grindeanu, ha újra miniszterelnökké választanák
2026. augusztus 13., csütörtök

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
2026. augusztus 13., csütörtök

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok

Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.

„Fekete mentőautó”: törölte a rémhírterjesztő videókat a TikTok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét

Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.

Nem ártana korszerűsíteni Székelyudvarhely parkolási rendszerét
2026. augusztus 13., csütörtök

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
2026. augusztus 13., csütörtök

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek

Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.

Áruszállítókat ellenőriztek: forgalomból kivont járművel is közlekedtek
Hirdetés