Összehangolt megfélemlítés autonómiaügyben

Központilag összehangolt megfélemlítési kísérletnek minősíti a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Hargita és Kovászna megyei prefektus negatív viszonyulását az önkormányzati autonómiahatározatokhoz. 

Bíró Blanka

2014. június 18., 19:552014. június 18., 19:55

2014. június 18., 19:552014. június 18., 19:55

Az SZNT közleményében hangsúlyozza: az önkormányzatok a határozat meghozatalával semmilyen törvénytelenséget nem követnek el, ezeknek a dokumentumoknak az a céljuk, hogy megkerülhetetlen hivatkozási alapot teremtsenek a közigazgatási reform során, és hozzájárulnak ahhoz, hogy beinduljon a párbeszéd a Székelyföld autonóm jogállásáról. 

Izsák Balázs SZNT-elnök szerdán portálunknak elmondta, a székelyföldi polgármestereket nem rettentette el a prefektusok megfélemlítő akciója. A Székely Nemzeti Tanács elnöke a kézdiszéki önkormányzatokat kereste meg, hogy az autonómiahatározat elfogadásáról tárgyaljon. Tavasszal már sepsiszéki, udvarhelyszéki polgármesterekkel is tárgyalt, körútját folytatja.

„Nagyon fontosnak tartom a székely önkormányzatok szerepét az autonómiaküzdelemben. Ezeket az önkormányzatokat a székely emberek választották meg, amíg nincs autonómiánk, regionális parlamentünk, ezek a legmagasabb szintű testületek, melyek a székelyeket képviselik” – szögezte le az SZNT elnöke.

Izsák Balázs elmondta, eddigi tárgyalásai során azt tapasztalta, hogy a székelyföldi elöljárók nyitottak, ismerik az autonómiahatározat tervezetét, többen már készen állnak rá, hogy napirendre tűzzék. „Nem fogalmaztak meg kételyeket, sőt azt is pontosan tudják, hogy a prefektus az autonómiahatározatok elleni körlevelével tulajdonképpen túllépte a hatáskörét, nem utasíthatja erre őket, a körlevélnek jogilag nincs semmilyen kötelező ereje” – mondta Izsák.

Az SZNT javasolta határozatok értelmében a székelyföldi önkormányzatoknak olyan petíciót kellene elfogadniuk, amelyben egységesen nyilvánítják ki, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni.

Nem volt hely a zászlónak Kézdin 
A Kézdiszéki és Kézdivásárhelyi Székely Tanács Izsák Balázs jelenlétében saját felelősségére új székely zászlót akart felvonni Kézdivásárhely főterén, a Gábor Áron szobor mellett. A lobogót azonban mégsem tudták felhúzni, mert időközben a városgazdálkodási osztály munkatársai leszerelték a zászlótartó rudakat. Az udvarterek városában a két székely lobogót tavaly március 15-én Bokor Tibor polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes húzta fel, a prefektúra azonban pert indított emiatt, és a bírósági döntés értelmében a zászlók lekerültek a helyükről. A polgármester szerint a zászlókat az egykori kaszárnya előtti világháborús emlékműnél vonják fel újra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés