
Megállapodott a Magyar Szocialista Párt (MSZP) választmánya szombaton Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel szemben.
2013. április 28., 19:162013. április 28., 19:16
Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte, egyetértettek abban, hogy a kormányváltás nemzeti érdek, az ellenzék választási győzelmének feltétele pedig az összefogás. Megállapodtak, hogy az országgyűlési választásig hátralévő egy évben az MSZP és az Együtt-PM szövetség egymással egyeztetve állít jelölteket és kampányol az időközi választásokon, illetve arról, hogy önálló politikai akcióikkal nem gyengítik a másikat, nem egymás rovására építik a szervezetüket, toborozzák tagjaikat, választják ki jelöltjeiket. Sajtóinformációk szerint a választmányi ülésen többen felrótták a volt kormányfőnek, hogy az általa irányított Együtt-PM szavazóinak jelentős része a szocialistáktól jött, és jelezték, nem volna jó, ha az új párt az MSZP-szervezetek kárára próbálna megerősödni.
A szocialisták és Bajnai megállapodására a Fidesz szóvivője úgy reagált: „összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot”. Hoppál Péter közölte, ha ők kerülnek hatalomra, „ugyanaz a szélsőséges politikai vár Magyarországra, amelynek következtében tönkretették a magyar családokat és a végletekig eladósították, csaknem Görögország sorsa juttatták az országot”.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!